Magamról

Eltüntek ezek a fránya képek. Majd pótolom és bocs mindenkitől aki olvas. Remélem gyorsan rájövök mindenre.

Születtem 1984. szeptember 5-én vácon Kovács Dorottya néven. Vagy egy bátyám Lackó, aki egy évvel idősebb mint mi. Ugyanis van egy ikertesóm Beatrix, aki 5 perccel fiatalabb tőlem. Gyerekkorunkról annyit, hogy hármunk közül én vagyok az akaratosabb, hisztisebb, nagyobb szájú, szóval az aki kilóg a sorból. Beával rendes általános iskolában kezdtünk, csak a második évtől kellett (sajnos) speciális iskolába járnunk. És pedig semmi problábánk nincs sem testileg sem agyilag. És a többi osztálytársaim is így jártak, egy pár kivételével. Azért jártak az osztályunba, olyanok, akiknek papírjuk is volt róla, hogy ilyen iskolába járnak. Általánosba mindenki szégyellte, azt, hogy speciális iskolába jártunk. Még jó hogy, mert mindenki csúfolt minket, hogy fogyatéskosok, közben volt sok olyan tanuló, aki magatartása végett, vagy valamilyen tantárgy nehezen ment neki és azért kellett ide járnia. Na mindegy, ez az életünket megpecsételte, mert középiskolába is csak ilyenbe vettek fel. De ekkor már nem szégyelltük, mert legalább mi tudjuk becsülni a beteg, vagy mozgás sérült társainkat. Egy nagyon jó osztályfőnök, mindenre megtanított minket a szüleinken kívül. Épp most szervezem az általános iskolai osztálytalálkozót. Jézus, már 10 éve elballagtunk általánosból.
Aztán Beával elmentünk Balassagyarmatra kollégiumba, ahol szakácsot kezdtünk el tanulni. A bizonyítványt sikerült is megszereznünk. Majd tesóm is, én is tovább tanultunk. Ő számítógép kezelőnek, én Gépíró és szövegszerkesztőnek. De tesómnak csak egy évet kellett tanulnia, nekem kettőt. Ekkor ismerkedtem meg Tomival. Szép lassan alakult ki közöttünk szerelem. Ő is szakácsnak tanult. Amikor én végeztem a gépíróval, akkor volt Tomi másodikos szakács tanuló. Nem akartunk szakítani, igaz Tomi Salgótarjánban született és ott is lakott. Megpróbáltunk így is találkozni. És sikerült. Aztán októberben kidrült, hogy babánk lesz. Én ekkor voltam 21, Tomi 19. De anyu fenyegetett és okosakat (tényleg igaza volt) beszélt, így még Tomival is megbeszéltem a dolgot és sajnos elkellett vetetni a babát. Sajnos sokan lakunk, így nem tudtam hova szülni, Tomi még tanult, ez lett volna még csak az első szakmája, amit nem engedtem neki, hogy abba hagyja. Após és anyós elváltak. Após fizette volna az albérelet, de én nem engedtem (amúgy is szeret inni). Anyóséknál, csak két szoba van és egy konyha. Víz nincs bevezetve, meg amúgy is ott is isznak. Anyós és élettársa. Ha meg nagyon bevannak rúgva, akkor kiabálnak egymással. Így inkább ezt a döntés hoztam. Vissza gondolva, nem bántam meg, hogy az abortuszt választottam, de viszont, nagyon megviselt. Épp akkor kezdtem el, esti tagozaton az érretségit, de nem fejeztem be. Nincs nap, hogy ne gondolnék az első leendő babámra. Nyáron lenne már 4 éves. De ezt a családból nem sokan tudják:(
Majd Tomi amikor megkapta a szakácsról a bizonyítványt, és mivel pest környékiek vagyunk, van munkalehetőség, így anyuék felajánlották, hogy költözzön hozzánk. Először a kórházban a konyhán kapott munkát, de nem sokáig volt ott. Amikor a nagybátyámmal Mikivel ment volna maszekolni, apukám szólt neki, hogy ne menjen sehova, mert viszi be a gumigyárba (itt vácon). 2 nap múlva már dolgozott is. Ott megszerezte ingyen a targoncavezetőit, ami nagyon jó. Már egy éve itt lakott nálunk Tomi, amikor kiderült, hogy babánk lesz. Persze nagyon örültem neki, de anyunak nem mertem szólni, de azért össze szedtem minden bátorságomat, és felhívtam telefonon. Most már nagyon örült neki (meg amúgy is anno idején megmondta, hogy a második babát már nem "veteti"el). Utána jöttek csak az S.tarjániak, ők is örültek. Mielőtt kiderült, hogy babánk lesz, azelőtt egy hónappal hunyt el 80 évesen apai nagymamám:(:(:(
Ramika születésétől fogva mindent tudtok, a babaszobából.
(Igaz már egyszer írtam itt magamról, csak azt kitörtöltem egy rossz hangulatom végett).