Hogy mostanában mi lehet Ramival fogalmam sincs. Még délelőtt amikor Tomi is itthon van, még elvan, igaz akkor is egy kicsit hisztizik, kapcsolgatja a lámpákat és nem hallgat a többszöri felszólításra sem. Még ha a kezére is csapok, akkor sem.
Délelőtt ezért is került az ágyába, majd 15 perc hiszti után elaludt és kb. 1 óra múlva ébredt fel. Nagyon jót aludt. Majd kapott ebédet és játszott sokat persze rossz is volt.
Tomi elment délután dolgozni és onnantól kezdve, a falra másztam már. Nem hallgatott rám, mindig a tiltott dolgok kellettek volna neki, megint kapcsolgatta a lámpákat, és ekkor vittem az erkélyre a vizzel félig töltött lavórt és jót pancsizott. Utána ugyanúgy csinálta a dolgokat és betettem az ágyába, ahol hiszti után elaludt egy fél órára.
Ekkor jött a rémálom. Sírva ébredt és fél óráig csak az ölemben lógott és ott is sírt. Kért hammát, de amit adtam neki, az nem volt jó. Melegítettem főzeléket, az nem kellett, majd úgy kentem a kenyeret, hogy rajtam csüngött és az sem volt jó. Már majdnem kidobtam, amikor (már nem emlékszem) egy kis cselhez folyamodtam. Még Tomit is felhívtam, hogy mit csináljak már. De hát szegény ő nem tudott segíteni.
Most már nyugodt és játszik, igaz most is kapcsolgatja a villanyokat. Valaki segítsen, hogy hogyan szoktassam le róla.
Most már megyünk, mert éhes a Rami is és a pocaklakónak is kell valamit adnom.
4 megjegyzés:
Hát nálam az jön be,na az sem mindig,hogy berakom a szobájába és nem engedem ki pár percig.Úgy tudom,nektek egy szoba van,tehát csak a kiságy marad ilyen célra.legalább még alszik is...Mert nálam a verés nem igazán jön be,visszaüt,aztán szép lassan úgy érzem magam mint a cirkuszba a bohócok.Piff-puff.Egyszer mérgemben még egy pohár vízzel is szembeöntöttem,na hallod,olyan dührohamot kapott,de olyant...Két óra múlva is üvöltött,de megvigasztalni sem akartam,mert magam hazudtolnám meg vele.Így ezt nem is ismétlem meg hamar...
Sziasztok! Hat nagyon aranyos kislany a Dorottya mi meg nem lattuk a ti blogotokat eddig.De mostmar a kis barataitok leszunk.Szabina hercegno
Jaj bocs most jottem ra hogy te maszatka vagy,hogy en milyen szorakozott vagyok.Bocs de hirtelen nem ismertem ratok.Szabina anyukaja
Vannak ilyen időszakok... Lili is néha tiszta bolond... olyan dolgokat vesz fel, amiket egy cseppet sem tudok tolerálni :(
Ma épp alvás előtt vertem el nagyon a seggét... eddig talán még soha... max figyelmeztető pacsi ...
Változnak és próbálgatják a szárnyaikat, a mi határainkat.. türelem... lesz még rosszabb is ;)
Puszi
Megjegyzés küldése