
Rami nagykabátba:) Anyukám a háttérben
Eddig a napok, ugyanúgy teltek ahogy a többi.
Anyu és RamikaTegnap sajna esett az eső, így nem tudtunk kimenni a térre, pedig később Bogiék és Virágék is kint voltak, de mi nem mentünk ki.
Ramika bohóckodik:)Ramóna egyik pillanatban jó a másikban rossz kislány volt:S Este viszont jó nagyot játszottunk, és olyanokat kacarászott, hogy kicsurgott a könnyem is:)


Tegnapi játékunk a kis Huncuttal:)
Este nem fürdettem Ramit, hisz nem volt sem büdös és piszkos. Tomit megkértem, hogy tegye tisztába és öltöztesse pizsire, amíg én csinálom a vacsorát. Hagymás, sonkás tojásrántottát csináltam, amiből Rami nagyon szépen evett is. Amíg én a konyhában csináltam a dolgom, Rami tisztába, így Tomi szépen szólt Raminak, hogy pakolja el a játékait a helyére. A kicsilány hallgatott is az apukájára:), mert Tomi mindig mondta, hogy mit, hova pakoljon, és Maszatkám hallgatott is rá. Amikor már szép rend lett a szobában, Ramikát kihívtam a konyhába, hogy megdícsérjem és adtam neki és ő is nekem:) egy nagy csókot. Nagyon drága volt:) El tudtam volna olvadni. Vacsi után bekéretőzött az ágyikójába, egy kis leskelődés után pár perccel elaludt.


1. képen lovagol a lábamon2-3. képen akartuk, hogy Tominak küldjön puszit, de véletlenül sem azt csinálta amit kértünk:):S
Éjjel a kis drága sokszor felsírt és 1 óra környékén kéretőzött közénk, majd hajnaltól már szép nyugodtan aludt. Reggel amikor felébredt, már rajzolni akart, de azt álmában mondta szerintem, majd később tisztába tettem, felöltöztünk, reggeli és irány a város, ahol anyuval és mamámmal találkoztunk, sőt még Bea is bent volt Ákoskával. Hogy milyen szép kisfiú.
Majd mentünk bababoltba, mert Bea vett esővédőt a babakocsira, én meg átmentem egy másikba is, mert érdeklődtem, hogy milyen árban van a babokocsinkra való "utánfutó" (én hívom így, mert nem tudom mi a neve), amire a nagyobb gyerek rááll. A csávóka 15 ezret mondott. Azt hittem menten leülök. Hát annyi pénzem nincs. De van még időnk, de azért amit lehet és tudok beszerzem. Majd vissza mamámhoz, onnan elmentünk a kínaiba sampont, habfürdőt, kávét és egyéb dolgot megvenni. Mivel sampon nem volt, így mentünk a dm-be, ahol vettünk másmilyet, de jó árban. Ramika ott is csinálta a fesztivált, jó értelemben:), és jó nagyokat nevettünk anyuval.
Pékségben vettünk Raminak AMMÁT, majd 300-as bolt, ott vettem 2 tálcát, egy zoknis, bugyis csipeszt vagy mi az, meg Ramikának egy kis széket láttam és vettem is neki.
Anyu Ramónával elment még a boltba, én meg Tomival gyorsan elszaladtunk a függönyöshöz, ahol vettünk sötétítőt a szobára:) Vettünk még a karnisunkra csipeszt és gurigurit és függönnyel együtt fizettünk 4300 ft-t. Anyós meg majd megvarrosgatja.
Anyu Ramit ott hagyta mamámnál, mert neki a déli busszal haza kellett menni. Mi a fél 1-essel jöttünk haza, útközben Rami elaludt, itthon Tomi betette a kiságyba, mi meg addig nyugodtan elpakoltuk a cuccokat. Nem aludt sokáig, sírva is ébredt, majd enni sem nagyon akaródzott.
Később jól eljátszott magának, én mosogattam, majd egy pici pihenés után a fagyasztóból barátnőmhöz vittem a dolgokat, mert leakartam engedni és kimosni akartam a hűtőt (most jutott eszembe,hogy elfelejtettem a hűtőt kipakolni és leengedni:() Vissza jöttem barátnőmtől és úgy döntöttem, hogy inkább mégis ma mosok, pedig Tomival mondtuk, hogy holnap is ráér.
Így fél 6-kor neki láttam és úgy végeztem fél 7-re, hogy Tomi segített teregetni. A gyereket is rendbe tette, majd gyors felmosás a fürdőszobában és már mehettünk is a térre. A többiek is kint voltak. Ramika most Virággal volt el jobban, mert Bogi javarész a lakásban volt fent, mert a mamája haza hozta a kiskutyájukat:S
20 óra vagy 20:30 felé bejöttünk, Ramit Tomi megfürdette jó alaposan, vacsi nem kellett, de azért egy kevés tejcsi lecsúszott, egy kis bohóckodás után Tomi betette az ágyba, ahol elég gyorsan elaludt. Tomi is alszik már, csak én tartom a frontot.
Végre Ramiról feltettem a gépre a 15 hós képeket, és mindjárt fel is töltöm.
Én, 15 hetes pocaklakómmal:)
2 megjegyzés:
Nagyon edes a Rammi a kepeken.Olyan aranyos ugyes nagy lany mar.Biztosan nagyon varja mar a kistesot.Jo nagy pocakotok van mar 15 hetesen.Hat nekem hisz nekem meg 4-5 hettem van a szulesig.Puszillunk Szabina
Micsoda nagylány lett Ramiból:)!Nagyon szép!
Kezd látszani a pocaklakó:),és szerintem hidd el,jól döntöttetek,hogy megtartottátok!Valahogy lesz,bizti nehéz,de az egészség a legfontosabb!
Puszi
Megjegyzés küldése