2009. október 16., péntek

Csavargás

Este Ramika nagyon szépen elaludt apja helyén, de én betettem az ágyába, de fel sem ébredt.
Én 3 órakor ébredtem, mert egy bogár mászott rajtam:@, de onnantól már nem bírtam vissza aludni. Forgolódtam, majd megéheztem fél 4 körül, de csak 10 perc múlva keltem ki az ágyból. Csináltam két szelet kenyeret és egy nagy bögre teával bevittem a gyomromba:) Közben még tv-t is kapcsoltam és néztem azt is. 4:15-kor Ramika felébredt, majd közénk tettem és amint párnát ért a feje, már aludt is tovább. De ott már nem aludt olyan jól, mert rosszakat álmodott és hangosan sírt álmában. Én meg elálmosodtam, és próbáltam vissza aludni, de csak fél órát aludtam, mert Ramika ICCI-t kért (innit kért). Aludt még egy kicsikét, majd 6:50-kor megint ICCI, és már nem tudtam aludni, meg hát Ramika sem aludt tovább. 7:15 környékén APA is ébredt. Még egy kicsit lustiztunk, majd vártuk aput, de csak délután jön hozzánk. 9:20-kor Ramival elmentünk a munkahelyemre, hogy meglátogassuk a csajokat, mert már nagyon régen voltam bent náluk. Gyalog innen tőlünk, 15-20 perc a munkahelyem. (Nagyon örültem is ennek, amikor ide költöztünk májusban és, hogy végre nem kell buszozzak, hanem gyalog is időbe beérek a melóhelyre). Nagyon megváltozott bent minden, sok az új dolgozó. De nagyon barátságosak is voltak velünk, és mindenki meglepődött, hogy Ramika milyen nagy lett, és hogy milyen gyorsan jön a második bébi. Ez van, én vállaltam, vállaltuk Tomival. De csak egy órát voltunk bent, mert én időközben megéheztem, így haza jöttünk. Tomi szerint bevágtam a fél kg kenyérnek a felét. Hát többet is ettem mint ő:P Közben jött Tomi munkatársa is egy kis dumcsira, mivel még nem találkoztunk, bemutatkoztam, pedig ezt Tominak kellett volna, de mindegy. Közben a konyhában rendet tettem, mosogattam, mert kupi volt, és égett a pofám. A szobába már nem tudtam rendet tenni, mert Ramika ugyanúgy szétpakolt. 13 órakor a fiúk mentek dolgozni, én még fél órát szenvedtem az altatással, de végül is hiszti nélkül, saját ágyban Ramika elaludt 13:30-kor, közben 2x is felébredt, de vissza aludt. Ramika még nagyon barátságos volt Pistivel a Tomi munkatársával. Mindig szólt neki hogy BÁCI-BÁCI és valamit mindig hozzá fűzött:)

Szavak:
CŐ-cső
PITTI-Pisti
BAKAC-Bakancs
PACSU-Papucs
ICCI-Inni
Most csak ennyi, mert több nem jut eszembe. Majd még írok.

1 megjegyzés:

Izabella:-Szabina es Julia írta...

Gratulalunk az szavaidhoz biztosan nagyon edesen beszelsz.Szabina