A mai nap Ramikába az ördög bújt. Még a délelőtt úgy ahogy elment, de a déli alvásnál kezdődött minden. Nem akart aludni, kiabált, rosszalkodott. Úgy voltam vele, hogy ha 15 óráig nem alszik el, megyünk a levegőre. Vagyis Tominak volt egy kis dolga a városban, így vele tartottunk mi is. Hátha a jó levegő elaltatja.
De aztán dédizett, amíg apa végezte a dolgát, majd még gyorsan elmentünk boltba, majd vissza dédihez és már köszöntünk is, mert sötét is lett és reménykedtem, hogy végre az álom is elnyomja Ramit, de semmi.
Itthon, előbb vacsiztunk, de így is rosszalkodott. Apjának szépen kikapcsolta a számítógépet:@
Én már teljesen kibuktam, hogy sem a szép szó, sem az erősebb hangnem és szégyen, de még a seggre verés sem hatott. Én nálam eltörött a mécses és jól kibőgtem magam. Rugdosódott amikor tisztába tettem, de hál isten nem rúgott nagyot, de így is szíven ütött, hogy nem hallgat, pedig ezerszer mondtam neki, hogy fáj tesónak, ha megrúgja a pocimat.
Na aztán fél 8-kor vége lett mindennek, mert akkor már tényleg nagyon ideges lettem. Sajnálattal, jól megszidtam, és rendre teremtettem. Szépen elpakoltuk 3-ban a játékokat, majd öltözés és alvás apa mellett. Végre 20:15-re elaludt:):):)
Reméljük, holnap nyugodtabb napunk lesz.
A pocilakóról annyit, hogy nyomja a gyomromat, pont ott, ahol Rami is:(, de ez van. Igaz nagyon sokat mocorog, néha fáj is, sokat csuklik is.
Mindenkinek nyugodalmas szép éjszakát!
2 megjegyzés:
Szegeny kis Rammi hogy teged mennyit szidhatak es mennyit rosszaskodtal.Hat en megertelek mert mikor en is terhes voltam a Juliaval rengetegszer kiborultam es jol kisirtam magamat,ez nem szegyen.En emlkeszem annyira erzekeny voltam a terhesseg alatt hogy rogton sirtam ha valaki egy rosz szot szolt hozzam ,mostmar nem de biztos a terhessegtol volt.Szabina is rengeteget rosszalkodik o is folyton rugdosta volt a pocakomat en is rengeteget szidtam emiatt.Mostanaba is annyit rosszaskodik folyton kiborit a sok hulyessegel amiket csinal foleg ha egy nap szaszor at kell oltoztetnem mert folyton vizezik es vizes.Aztan a maszas mindehova es leugras az meg szornyubb.Remelem hamarosan mar lathatjuk a kis pocaklakot annyira varjuk mar.Ramika lehet hogy feltekeny lesz de majd hozza szokik gondolom Szabina is igy volt.puszika Szabina,Julia es Izabella
Szia kis barátném!!!Hát neked sem kell a szomszédba menned egy kis csintalanságért:)
Megjegyzés küldése