2010. február 7., vasárnap

Hétvége

Péntek délelőtt eljött hozzánk anyósom:S, de hozott egy csomó mindent. Játékot, ruhát:) Nekem a névnapomra hozott egy parfümöt. Délutánra mentek a fiúk dolgozni, így egyedül voltunk csajok. Segített a gyerekek körül, főleg inkább Raminál. Rami elég gyorsan megbarátkozott a mamájával. A mama csak dícsérte:), de nem nagyon szeretem az ilyet.
(Anyósnak Rami a kedvence, a másik fiánál a 4 gyereké nincs annyira oda, és én pedig nagyon jóban vagyok a sógorommal és családjával, és mind a ketten érezzük, hogy anyós szíve melyik gyerekhez húz jobban. És ettől én egy kicsit félek is, hogy egyszer megromlik a kapcsolatunk a sógoromékkal, de remélem nem lesz ilyen)
A péntek elég gyorsan el is telt.

Szombaton reggel megetettem Dettit, majd anyós tisztába tette és átöltöztette Ramit. Főztem kávét anyósnak és a fiúknak (én nem szeretetem a kávét, csak nagy ritkán iszok egy tejeskávét, azt jó van), és már Tomival mentünk is a boltba, meg pelenkát venni a gyerekeknek. Reméljük Raminak nem kell sokáig, mert vett az apja wc szűkítőt és pénteken egy-két csurrantás ment a wc-be:D. Majd ahogy haza értünk, gyors le és kipakolás után, Tomi és apu ment Csörögbe, hogy a trafót, meg egy-két dolgot behozzanak, mert sok mindent már kell csinálni a lakásban. Rami a mamájával nagyon szépen elvolt, közben főztünk húslevest és rakott kelkáposztát anyóssal. Én neki láttam közben reggelizni, mert már nagyon éhes voltam.
13-14 óra felé ebédeltünk, Rami ment aludni. Ja, Tomiék vonat helyett kocsival jöttek haza, mert a vonat az orruk előtt ment el, és apunak egy jó barátja haza hozta őket:). Újból kellett kávét főznöm. De hát egy házi asszonynak ez a dolga. Rami a Józsi bácsival nagyon gyorsan megbarátkozott, sőt puszival köszönt el Józsi bácsitól. A nap további része elég jól telt. Ramival nagyon sokat játszottunk. Este fürdés, de Detti annyira édes volt, ahogy fogtam a fejét és a kis fenekét a másikkal, majd egyszer valami furát éreztem:O; Detti belefosott a kezembe':(:S , Tomi gyorsan ment, és kicserélte a vizet, majd gyorsan megfürdettem Dettit, mert éhes is volt közben. Amíg én Dettivel voltam elfoglalva, addig anyós megfürdette Ramit, majd vacsizott ő is a papával, míg mama fürdött. Majd következett egy jó nagy játék, közben Dettike nagyon aludt, így nem is zavarta, hogy Ramika hangos volt. Fél 10-ig játszottunk, Ramika mama mellett aludt volna, de inkább ment az apja mellé az ágyba, én meg etettem Dettit. Betettem az ágyába és már aludt is a pici lány.

Éjjel Detti egyszer sem ébredt fel. Reggel 5 óra környékén ébredt, tisztába tettem, meg etettem és vissza is aludt, ahogy az ágyába tettem. Később neki láttam mosni, de mivel Detti éhes lett, így anyós fejezte be a mosást. Sajnos annyit szívott a cicimből, hogy egy fél órán keresztül bukott egy csomót, majd amikor végre elaludt, gyorsan felöltöztettem, babakocsiba tettem és kísértük ki anyósomat a buszhoz. Tomi vitte magával Ramit a városba, majd kocsival haza hozták őket. Gyors ebéd, majd Ramit megint tisztába kellett tennem, mert szeretetcsomagot csinált, és az apukájával ment is aludni:) Nem aludt hú de sokat Rami, de nem gáz. Tomi még mindig alszik:) Én meg megyek is, mert Dettit etetnem kell.

1 megjegyzés:

Izabella:-Szabina es Julia írta...

De jo hogy volt egy kis segitseged ha az az anyos is volt.DE jo sok ajandekot vitt nektek.Biztosan orult a Rammi ,hat nalunk is van ilyen hogy anyos kedvenc gyereke vagyis unokaja de nem a lanyok hanem a sogorom 2 fia ,na de ez engem annyira nem erdekel,pedig egy kapun belol lakunk.Ha oket jobban szereti mit erdekel engem az a fo hogy en szerettem oket.De jo kis napjaitok voltak,ugyes Detti hogy mar ennyit alszik.puszika