2010. március 2., kedd

Napok, képek, videók





















Hál isten voltak elég szép idők, így voltunk hintázni és sétálni. Ramika nagyon elemében van, segítőkész, rosszat nem tudok róla írni. A beszélőkéje be nem áll:P, ami néha már idegesítő, de hát gyerek:)
Dettike hangulat ember, mert az egyik nap sírós, a másik nap kenyérre lehet kenni, olyan csöndben van és sokat mosolyog. Bár nem csodálom, talán az idő is bezavar neki.

Ma Ramika korán ébredt, én közben etettem Dettikét, majd kb. 1 órára Rami vissza aludt, de keltettem, mert mentünk apuval a városba, vittük magunkkal Ramit. Detti maradt itthon az apjával. Először elmentünk a felnőtt háziorvoshoz, mert apu nem igen érzi jól magát, de a doki néni meg sem vizsgálta:@, apu nagyon mérges is volt. Nem is volt nála 5 percet sem. Utána felgyalogoltunk az Öntödéhez a könyvelőhöz, de kiderült, hogy a csajok (tavaly és előtte is ők csinálták az adóbevallásomat) már nincsenek ott, elköltöztek a volt iskolám utcájába. Na mindegy, indultunk tovább Deákvárra majd onnan a kórházba, hogy apu a bátyját kihozza egy pár órára a pszihiátriáról. Átmentünk az sztk-ba, hogy anyu és mamám megérkeztek-e sebészetre. De csak sokára érkeztek, mi meg már mentünk, hogy apuék is gyorsan végezzenek a dolgokkal. Majd a városban a trafónál elváltak újtaink, hogy haladjunk, Ramit a nyakamban cipeltem a Földváry téri matc-ig. Jól tűrtük mind a ketten a "túrát", majd a boltban gyorsan megvettük ami kellett és már jöttünk is haza. Itthon jól összekaptam mindjárt Tomival, hogy nem bírt a konyhában semmit csinálni (szegény Detti is nyűglődött). De kivihette volna a konyhába Dettit a pihenőszékben, és tudott volna egy keveset csinálni. Aztán míg én Dettivel és Ramival foglalatoskodtam, addig Tomi segített a főzésben. Gyorsan megcsinálta a kajáját és már ment is a 13 órási buszhoz.
Dettit megetettem, majd egy nagyon kicsi tápit hagyott, mert bealudt:), így betettem az ágyába és az oldalára fektettem. Raminak szinte könyörögni kellett, hogy menjen aludni, de csak nem akaródzott, pedig nagyon sokat gyalogolt:) délelőtt. Azt hittem jól elfáradt, de nem. Majd később apu is haza jött, anyuékkal is találkozott, ők viszont 15 órára értek haza.

Itthon még Ramika nagyon sokat zsiványkodott, kakált egyet a pelusba, majd biliztünk, és elárulhatom, egyetlen egyszer nem pisilt félre és a bugyiba sem:D:D:D Nagyon ügyesen fel-és le húzta a bugyit:) Mindig megdicsértem, hogy ügyes volt. Most már a kakát is megkéne próbálni a bilibe tenni. Reméljük a születésnapjáig sikerül is. Már csak 41 nap van hátra. Detti a mai napon szinte eszik és alszik. Este apu és Rami jókat játszottak, én meg Dettit videóztam.
Most már alszanak is a gyerkőcök, Tomi is épp most jött meg a munkából (22:03).

3 megjegyzés:

Izabella:-Szabina es Julia írta...

Gyonyoruek a csajok ,Rami nagyon edes abban a mik egeres valamiben.Detti gyonyoru nagy lany lett mar,olyan kis helyes.Rami nagyon ugyes hamar a bilibe pisil hatha a kaka is benne lesz hamarosan.Detti nagyon jokislany ahogy olvastam.Az ido neha biztos zavarja de attol nagyon csondes kicsi lany.Latom sokat kell nalatok is futkosni mig valamit elinteztek.Nem baj hogy bejeloltel orulok neki.Edesek a csajok a videokon.Remelem szep napotok lesz hogy Ramit tud elvinni hintazni.puszika

Anya, Apa és Bogi baba írta...

Hali! Édes Detti a videon, Rami meg nagyon szép kiccsaj abban a jelmezben :)

vajdakrisztian írta...

Boldog NŐnapot!!