Tegnap:
Reggel időben ébredtünk, jött anyu is segíteni, szinte ő csinált mindent.
Segítettem azért én is, de időbe kellett menjek fürdeni, borotválkozni. Segített a sógorom felesége is a gyerekek körül. Tomi és Laci (sógorom), inkább iszogattak. Ide értek a család többi tagja is, és mamám is. Tesómék és a tanúk a anyakönyvvezetőnél várnak majd. Fél 1-kor átmentem barátnőmékhez, ott meg Évi megcsinálta a hajamat, segített öltözni és már indultam is haza, ahol a bátyám és mamám várt. Jött is nem sokára a kocsi, a többiek gyalog mentek.
Volt egy olyan baki, hogy láttam a vőlegényt és a nagycsaládot gyalogolni, úgy hogy előbb indultunk el itthonról. De nem látott a vőlegény, csak ahogy a március 15. térre értek, előre zavartam a tanúmat, hogy jelezzen ha már ott vannak a vőlegény és a többiek. De mivel nem intett, így 10 perc várakozás után, elindultam feléjük. Mindenki meglepődött rajtam, meg ahogy kinéztem. Nagyon sok esküvő volt tegnap. Eljött az idő, nekünk be kellett menni, majd röpke 15-20 perc alatt férj-feleség lett belőlünk. Ezután már (mivel spóroltunk, nem volt külön fényképészünk), így a család csinált képeket rólunk. Gyalog jöttünk haza a földváry térre, majd ahogy haza értünk, mindjárt csináltuk is a kaját. Én addig át nem öltöztem, amíg kinem ment mentünk az épület elé, és össze nem törtük a tányérokat, meg a férj nem ivott a cipőmből. Sógor meg bontott egy pezsgőt, szét spriccelte, olyan lettem én is és a férjem is. Jó sokat fényképeztünk. Úgy hogy nagyon jó buli volt. A Rami hozta szokásos hisztijét, még az esküvő közepén is, de nem foglalkoztam ezzel. Akinek nem tetszett, így járt. Gyerekek is ügyik voltak, még a Dettike is nagyon jól bírta, pedig jó hangosan szólt a zene itthon. Az esküvőt is végig aludta, haza felé ébredt fel. Sajnos vele nem igen volt fénykép. Kb. 23 óráig tartott a buli. De mindenki jól érezte magát. Sajna a képeket még nem tettem fel, mert lemerült az elem, de pótolom.
Köszönjük a jó kívánságokat.
3 megjegyzés:
Nagyon orulok hogy ennyire jol sikerult az eskuvo es a buli is.OLyan jo lehetett.Gratulalunk hogy mar ferjes aszony vagy.
Ngayon kivancsian varom a fotokat.pusizka
Szívből gratulálok Nektek, sok boldogságot és örömet így együtt!!! A képeket majd megnézem, kíváncsi vagyok nagyon.
Jó lehetett a buli és nagyon nagyon nagyon sok boldogságot kívánunk nektek! Gratulálunk. A képeket megnézem én is ;)és ha nem gond be is jelöllek, hogy ne kelljen mindig keresgélnem mikor fotókat töltesz fel :)
Megjegyzés küldése