2010. május 14., péntek

Orvosnál

Ma voltunk az orvosnál a lányokkal. Busszal mentünk, mert Ramika nem hajlandó gyalogolni és így is az apján csüng, mint egy kis majom. Hál isten nem voltak sokan a doktor néninél, de azért így is vártunk egy keveset. Bent először a Dettust vizsgálta meg a Hédi néni, de semmi gond nem volt vele. Sajnos egyszerre négy fog készülődik neki, ezért van olyan sűrűn teli fosikával a pelus. Így napi háromszori kenés a fogát, és este mindenképpen panadol szirup.
Ramika jobban van, csak fájlalja a hátát és a hasát. Fosika nála is van, így Smecta por napi kétszer, nurofen napi 3x, meg még valamit írt, így azokat kell szednie. Jaj a lényeg, hogy kezdődő torokgyulladása van szegénynek.
Megkérdeztük a kullancs elleni védőoltást is, egy kicsit elkéstünk vele, de ősszel elkezdjük, és jövő ilyenkor már védett lesz. Azt nem tudom, hogy Dettikének is belehet-e adatni, de majd még úgy is megyünk a gyerekorvoshoz. Raminak diéta, gyümi, krumpli, meg a picinek is, hogy krumpli, alma, répa
Haza felé, elmentünk a nagypiacra, vettünk almát, répát, majd beültünk egy cukrászdába sütizni. Ramika egy picit evett az enyémből, nem is kellett neki.
Itthon megetettem Dettikét, apjuk meg Ramit tette tisztába és másik nadrágot adott rá. Ahogy letette az ágyra a fejét Ramika már aludt is. Dettike is alszik, és Tomi is. Én is megyek egy kicsit szunnyadok. Később egy kicsit kimegyünk a térre is.

3 megjegyzés:

Izabella:-Szabina es Julia írta...

Orulunk hogy jobban vannak a csoajok es nincs semmi komolyabb baj veluk.puszika

vajdakrisztian írta...

Nahát mindenkinél a betegség ott jár :O???Reméljük már teljesen meggyógyultatok!Nagyon klasszak az esküvőifotók,nagyon szépek vagytok!Sok boldogságot!!!
Puszilunk

Izabella:-Szabina es Julia írta...

Mi mar probaltuk ezt a modszert,de nem segit akarhogy adjuk a gyogyszert attol csak kabult lesz es nagyon hisztis,mert annyira faradt lesz hogy el sem tud aludni ,de ha el is alszik akkor is csak par perc es mar osszezavarodva ordit.A foga nem lehet a ludas mert neki mar mind kinn van a 32 foga.
SZoval mi arra tippelunk hogy megijedt valamitol,es azt hiszem a nagy kutyatol a dedinel mert ettol mindig is felt,most kezdett vele batrabb lenni,de szerintemn attol ijedt meg mert almaba is folyton kutyakat emlegeti hogy a kutya harap meg,futt utanam stb.
SZoval elkell vinnunk olmot ontetni nem tudom ismeritek-e arra fele ezt a modszert,egy nagyon ven neni fogja csinalni igaz sok minden kell hozza,olmot ontenek es mikor kihult a megolvadt olomba kifog jonni egy kep hogy mitol is ilyedt meg es szerintem egy kutya kep fog kijoni,na es attol a pillanatol fogva nem lesz baj,mintha nem is lett volna a felelme elmulik.puszika