2010. augusztus 21., szombat

Dettike fejlődik:D

Dettike reggel nagyon jól ébredt, és egész napja nagyon jól sikerült. Reggel elmentünk a tesco-ba, majd alig értem haza, már mentünk a barátnőmmel a bababoltba, ahol a babakocsit beraktam, hogy adják el, de zárva volt. Mire haza értem majd nem megfőtt az ebéd, és a lányok meg már aludtak. Később apjuk is elaludt, és a lányok meg felébredtek. Dettike olyan jól érezte magát, nevetgélt, játszott a játékaival, kidugdosta a lábait a rácsok közül. Egyszer csak Dettike egyre feljebb tette a rácsokon a kezeit, és felhúzta magát. Úgy tetszett neki, hogy felállt, hogy még nagyon szépen le is huppant. Majd jött a barátnőm, kivette Dettit az ágyából és jól összefosta, persze az ágya is olyan lett. Gyorsan ment is fürdeni Dettike. Ebédeltünk, majd a lányok babakocsiba kerültek és mentünk a főtérre, mert a Végtelen zenekar játszott, és a dobosuk pedig a Tomi és az én volt tanárunk. Ramika nagyokat pancsizott a szökőkútnál, és 18:15 körül meg indultunk haza, mert még Ramika kiakart menni a krétáival (vettük a tesco-ban ma) a betonra rajzolni. Közben kajáltak és mentünk az apjuk után. Később meg eszembe jutott, hogy úgy mentünk le az optofitba, hogy az ablakok tárva-nyitva voltak. Persze a kulcsom a lakásban, Tomié meg nála. Gyorsan megittuk a magunkét, és már jöttünk is haza. Mindent becsuktam, rendet tettem, pancsi és vacsi, most meg már alszanak. Nagyon ügyesek. Ja, és a Dettusnak is van végre elefántos cumija, mert mindig elvette a Rami szájából. Sajna, egyforma színű, de így is meg lehet különböztetni.

1 megjegyzés:

Izabella:-Szabina es Julia írta...

Hat a kis Dettike is jol fejlodik,mar folallt hu az nagyon klasz.Ezutan majd sokat fogja gyakorolni.Edes lehet,jaj anya jol megjartad a kulcsal.Jo lehetett a banda zeneje.De jo hogy ilyen napok is vannak feletek.pusizka