Jól vagyunk, senki nem beteg kop-kop-kop. Detti ügyes, aranyos kislány, de viszont nagyon hisztis. Ramika szintén, nagyon ügyes, már tud egy kis versikét, még a múltkor lestük el Szabina és Júlia bloggjából (bocsi Izabella, de nagyon megtetszett és Raminak megtanítottam).
Néha nagyon szépen játszanak együtt, de valamikor Ramika olyan kis undok Dettussal hogy a hajam égnek áll. Bejött a hűvös is, és tegnaptól már a távhő is bekapcsolta nálunk a fűtést.
Mérges meg azért vagyok, mert két hétig bírta a strapát a mosógépem:@:@:@ Először arra gondoltam, hogy a szűrő elvan dugulva, de tök tiszta volt. Mert bekapcsolni bekapcsol, de már elindulni nem akar. Centrizik, a vizet kiszivattyúzza, de azt hogy mosson, azt már nem. És programot is váltottam, hátha, de nem.
Ma egész nap szinte itthon sem voltunk, mert reggel ahogy felébredtünk, rendbe tettem a szobát, majd reggeli után öltözés és már mentünk is a Kitti barátnőmmel a Lidl-be. Onnan haza, tisztába tettem a lányokat, ebéd és már mentünk is a Kittiékhez kipakolni és a 16 órási tesco-s busszal mentünk a tescoba. Először az euronics-be mentünk a mosógép végett, de ott azt mondták hogy először a jótállási jegyen szereplő telefonszámot hívjuk fel. Igaz azért én a Tominak odaadtam reggel a számot, hogy a cégtől hívja majd fel, nem tudom, hogy mit intézett, vagy intézett e egyáltalán valamit.
Mire haza értünk, pancsi, vacsi és már Dettus alszik is, Ramikának sem kell sok.
Szálunk fel a tescos buszra Ramika meg jó hangosan beszól:
Anya, itt a buszon nagyon büdös van!!!!!
Szakadt a nevetéstől mindenki a buszon, én meg égtem. De végül is, igazat mondott.
Jóéjt mindenkinek
3 megjegyzés:
Jaj anya hat mar megadta a mosogep magat,egyebkent uj volt es van garancia vele,mert akkor megkenne javitsak.De hogy ilyen hamar elromlott az mar gaz,na es melyik kis versiket tanitottad meg a Raminak kivancsi vagyok,majd videozd le hogy hogy mondjatok,en is levideoztam az este Szabinat vers mondas kozben.Majd fol rakom.Na akkor nalatok is a kicsi Detti hisztizik mind nalunk a kis Julia.puszika
Jó bosszantó lehet hogy bekrepál az új mosógép. De muszáj kicseréljék mert még garanciás tutira!
Na mar fol tettem a jo hirt
Megjegyzés küldése