Tegnap itt volt barátnőm délután, és persze nagy kupi fogadta őt. A lányok épp akkor játszottak a szőnyegen. Lógtak Kitti barátnőmön. Egyszer csak Dettike kapaszkodás nélkül két lépést tett. Nagyon örültünk neki. Eddig is néha néha megtett egy-két lépést de tovább nem ment. Majd előbb fürdettük a lányokat, mert mostanság nehéz egyedül fürdetnem. Persze Ramika végett, de hát még ő is gyerek. Utána játszottak még, Tomi közben elment dolgozni, Dettit etettem, Ramika egyedül evett. Ja és ha Dettusnak felkockázom a kenyeret, ügyesen eszi egyedül. Egyedül megfogja és beveszi a szájába. Már két napja így csinálom neki. Egy kis plusz teher lekerült rólam. Viszont még kanalazni nem akar egyáltalán, inkább kézzel. De sebaj, nem adom fel, Ramika is már 18 hónaposan egyedül evett. Este későn aludtak el a lányok, de Ramika előbb elaludt mint a Dettus. Dettus hisztizett, persze az én nem figyelésemnek be volt egy kicsit kakálva. Utána próbáltam az ölemben ringatni, de nem nagy sikerrel. Majd hoztam neki egy kis teát és 10 percen belül aludt is.
Éjjel fél 2-kor felébredt, de megint nem volt jó neki semmi, így gondoltam hát ha éhes. Hát az volt. Én hülye, felborítottam a rendet, hogy előbb fürdettem és etettem. De legalább tanultam az esetből.
Reggel fél 8-kor ébredtünk, de én nagyon nem éreztem jól magam. Épphogy rendbe tettem a lányokat és magamat, már jött is Évi barátnőm egy kávéra. Gyorsan megcsináltam a reggelit a lányoknak, majd kiültünk a konyhába kávézni. Dettus jól elvolt, mert reggelizett, majd szépen eljátszott magának. Ramika meg hol a szobában, hol meg a konyhában volt. Tomi nyugodtan tudott aludni is. Majd amikor Évi elment, kitettem a szőnyegre a Dettust, ott játszottak. Amíg melegítettem az ebédet, addig Tomi összepakolt Ramival. Bejöttem én is segíteni, majd fogtam Dettit a lábára állítottam, és mondtam menjen apa felé. Olyan szépen ment, és 4-5 lépést legalább megtett. Ezt ma vagy egy párszor megcsináltam vele, totyogott is, de gyorsan meg is unta. Nem baj, haladás, de nem erőltetem. Sokszor megáll kapaszkodás nélkül is. Délután a kiságyában volt az egyik díszpárnánk ami jó nagy, és azon állt vagy egy teljes percig kapaszkodás nélkül. Büszke vagyok rá most nagyon.
Ramika sajnos nem aludt délután, remélem este korán elalszik majd. Dettus ügyesen elaludt ebéd után, de sajna Ramika és én végettem felébredt. Remélem ma már jobb éjszakánk lesz.
2 megjegyzés:
Gratulalunk az ugyes kis DEttinek csak igy tovabb es hamarosan szaladgalni fog.a kis ugyes.Ramika meg nagyon edes lehet.Hu anya a sok pakolas a szekrenyben az nalunk is jo lenne.de nincs kedvem hozza.puszika
Hú de kis ügyes Dettus, gratulálunk az első igazi hosszú lépésekhez!!!! Minden nap megy egy kicsit majd aztán megtetszik neki lassacskán! Ügyes a kenyérke evéssel is! Csak szépen sorjában mindent!
Örülök, hogy Te is jobban vagy már!
A gipszre nem tudtunk írni neki, mert csak gipszsín volt, így fáslival volt körbetekerve. Ma le is vették de nem hoztam el/kaptuk meg, mert eltörték ahogy levették. De legalább megszabadultunk tőle. Puszi Nektek
Megjegyzés küldése