Kezdjük Ramival:
Nagyon hisztis, de sokat nevet, egész nap beszél, aludni délben és este hisztivel indul. Pakolni maga után nem hajlandó (barátnőm szerint még kicsi és nem érti a dolgokat; szerintem meg már van annyi gógyija, hogy megérthetné, hogy pakoljon össze maga után. Na mindegy. Az evéssel állunk még hadilábon,mert van mikor nem akar enni, máskor meg annyit eszik, hogy öröm nézni.
A Dettussal a kapcsolata nagyon jó, bár van olyan alkalom, hogy csúnyán bánik vele.
Dettike is kezd hisztis lenni, de szerintem inkább a foga végett. Sajnos még nem megy, csak úgy ha kapaszkodik, vagy fogja a kezemet, kezünket. Az evészet nála nagyon jó, és ezáltal jó húsban is van. Most épp kiabálgat és hisztizik:S Játszani szépen játszik egyedül is, de Ramival is szeret játszani. Építőkockát is egybe tudja rakni:) Alvások: Általában délelőtt és délután is alszik még, de egy párszor volt, hogy kihagyta a délelőtti alvást.
Rólam:
Sajnos engem ver az isten, mert egész hétvégén nyomtam az ágyat és még az ügyeletes orvost is kikellett hívni. Szombaton anyuékhoz kimentünk, de Ramika már pénteken kint volt anyuéknál. Pénteken kezdett el fájni a gyomrom, de ez nem tartott sokáig. Pénteken este rendeltünk kaját, és ettem belőle.
Reggel szintén ettem belőle és még Detti is csipegetett belőle. Ekkor már fájt a gyomrom megint. Anyuéknál meg egész végig szenvedtem. Még lenyírtam a bátyám és nagybátyám haját, majd a fél négyes busszal már jöttünk is haza, de a buszon nagyon rosszul lettem, az ájulás környékezett. Amint haza értünk már fürödtem is, mert rázott a hideg, lázat mértem csak hőemelkedésem volt, de azért mondtam a Tominak,hogy hívja ki az ügyeletest. Ez volt fél öt-kor. Majd a barátnőmet hívta Tomi, hogy ha van b6 vitaminja, akkor hozzon át, mert kell. Mire leért sajnos kijött a vuk. Majd ezután jött a sokk. Izomgörcsöt kapott a kezem, nem is bírtam fogni poharat. A sírás kerülgetett. Fél 6-kor érkezett meg az orvos is, kaptam szurit, ami nagyon fájt és most a helye is érzékeny még.
Tegnap mintha Dettike érezte volna, jó kislány volt, egy hiszti sem volt, szépen játszott az ágyában, én meg feküdtem. Tomi elment focizni is, meg még szekrényt is pakolt a szomszédba, de nem nagyon kellett Dettushoz menjek. Délelőtt azért felkeltem az ágyból, mert közben mosni is kellett. Ki is teregettem, ráadásul még Dettit is felöltöztettem melegebb ruciba és kinyitottam az erkély ajtót jó fél órára. Ettől egy kicsit erőre is kaptam, bár a gyomrom még mindig fájt. Este fél 10-kor aludt el hisztivel, majd én is aludtam utána.
Ma reggel fél 7-kor ébresztett a csajszika, majd tisztába tettem,átöltöztettem, hoztam neki reggelit, és már mehetett is a szőnyegre játszani. Nagyon jól elvolt. Én addig gyorsan megfürödtem, mert nagyon izzadtam éjjel. 10 körül jött anyu és Ramcsi, majd jókat játszottak a lányok, én meg közben főztem. Lenyírtam a Tomi haját is, segítettem neki a kajáját is megcsinálni, majd veszekedtem Ramival, kapott is egy párat a fenekére, volt is nagy hiszti. És 13:38-kor aludt is a drága. Ebédet szépen ette, Dettus is. De mivel Dettus elaludt 11-kor,most vergődik és kiabálgat és hisztizik. Nagyon örülök hogy Ramika itthon van, de ez már nem jó, hogy Dettus tanulja tőle a rossz dolgokat:D Később szeretnék a lányokkal egy kicsit kimenni a térre, mert összegyűlnek az anyukák egy kis csevelyre. Majd meglátom, hogy Dettus hogy fog elaludni.
4 megjegyzés:
Szegeny anya ,hat nem lehet konnyu betegen ezt is azt is csinalni,meg jo hogy Ramika nem volt otthon.Dettust meg soha nem hagytatok el a mamanal vagy meg kicsinek tartjatok?Azt hittem hogy a Dettike mar tud menni.Igaz meg kicsi o is akar a Julia.Hiszti nalunk is az elmult 2 nap csupa hiszti volt.Na es Dettus mond valamiket tud szavakat?Anya neked meg gyogyulast es jo szorakozast a teren az anyukakkal.
Nem arultuk el es pont az a baj szerintem mert az egyik fia a sogorom megtudta es szerintem elmondta neki es tollunk nem hallota meg.puszika
Reméljük már jól vagy!Látod milyen ügyesek a lányok,érezték,hogy ezzel segitenek,ha nem rosszalkodnak!
Amugy az evéssel kapcsolatba a felnőttek se esznek egyformán...van amikor többet,s mikor kevesebbet!
Gyógyulást,és kellemes hétvégét!
Hú remélem azóta már jobban vagy! Mi lehetett ez????
Lehet Rami ilyen korban van, sok türelem kell és megmagyarázni neki mindent. Még ha olyan mintha a falnak is beszélnél később szerintem meg fogja érteni. Kitartás! És jobbulást ha még nem jöttél rendbe teljesen.
Megjegyzés küldése