2011. február 1., kedd

Gyűlölöm!!!!!!

Persze nem az én kis családomról van szó, de ezt most muszáj ki adnom magamból.
Mindig azt gondoltam, hogy ha felnövünk a testvéreimmel, családot alapítunk és minden jó lesz.
Aha, csak így gondoltam:(

Történt ugyanis egy jó pár hónapja, hogy Bea (iker húgom) szakított Ákossal (még jó hogy nem voltak házasok). Mert az az idióta sajnos félre lépett. Persze náluk volt már egy egy napos szakítás, de ez már végleges. Sajnos ők többet veszekedtek, mint mi Tomival. Sajnos Ákos néha nem volt hajlandó még a gyerekére sem vigyázni, meg volt hogy inkább elment inni, mint hogy otthon lett volna. Elvárta, hogy Bea legyen egyszerre háziasszony, anya és "feleség". Persze ha otthon is volt, nagyon ritkán segített húgomnak. Persze mondják, hogy egy kapcsolat megromlásához két ember hibás, és itt tesóm is hibás volt. Nem mindig töltötte be a feleség pozíciót. Egy állandóan hisztis kisfiú mellett egy kicsit nehéz is volt húgomnak. Nem is értem, hogy került össze húgom és Ákos:S
Mindegy. A lényeg, hogy Ákos egy utcával arrébb költözött az új barátnőjéhez. Húgomnak kellett egy kis idő, amíg össze szedte magát. Mellette álltunk, család és barátok is. Persze volt olyan barát, aki ma már nem is köszön neki, vagy csak a szart keveri. De a fontosabb személyek mellette voltak. Eleinte Bea vissza fogadta volna Ákost, de csak úgy hogy külön hálóban alszanak. Csak az végett fogadta volna vissza, hogy a közös lakás részletét együtt fizessék. Lassan két hónapja Bea egy általános iskolai osztálytársunkkal kezdett új kapcsolatot, de jól meg vannak. Persze ezt nehezményezte Ákos, és ami az övé (nagyon sok minden; bútorok, laptop, meg a fene se tudja) elviszi. Vagyis még a szekrények maradtak, bár az sem sokáig. Amíg otthon laktunk mind a ketten a szüleinknél, Bea és én vettünk egy emeletes ágyat magunknak. Ja és szét lehetett szedni, így a részemet odaadtam bátyámnak. Bea amikor elköltözött otthonról, elvitte magával. Úgy hogy legalább ágya van most neki. Ja és azért vitte és viszi el Ákos a bútorait, ne hogy Gábor (tesóm új barátja) beletegye a ruháit, meg nem feküdjön az ő ágyában:@ Már itt ment fel a pumpa amikor megtudtam. Volt, hogy tesómnak kellett volna menni a városba, de fél óra alatt megjárta volna egyedül biciklivel, de Ákos jól leordította őt, hogy mit képzel magáról, nem fog úgy vigyázni Ákoskára, hogy ő beteg. De máshova eltud menni, a saját gyerekére nem képes vigyázni; áááááááááááááá kész vagyok!!!!
Akkor a pénz! Megpróbáltak megegyezni, hogy Ákos mennyit adjon Beának. Ugye kellett volna legalább 20.000 forintot a lakástörlesztésre, meg pluszba Ákoskának ami járna (most hirtelen nem jut eszembe, mert már olyan ideges vagyok). És az a majom képes volt Bea szemét kiszúrni napi 1000 forinttal. Húgom amilyen szerencsétlen, nem nagyon szólt. Napi 1000 forintból mit lehet venni, hogy legalább két napra elég legyen??? Ráadásul kiderült, hogy nem is ad mindig Beának pénzt. Mivel tesóm megkért ne szóljak, csöndben maradtam. Persze erről a szüleink nem tudnak, csak annyit, hogy szakítottak, és hogy miért.
Persze azért voltak náluk még veszekedések, de tűrhető volt. Ja és akkor így már egy hete, hogy nem beszélgetünk msn-en. Bea egyik barátnője fel vett az msnjére, és így ritkán de legalább beszélgetünk. Egész hétvégén nem beszélgettünk, így már nagyon hiányzott is, hogy tudjam mi van velük. Sajnos a telefonomon nincs pénz, így nem tudom őt felhívni. Mindegy. Kérdezem a Szilvit (Bea barátnője, már egy párszor találkoztunk is egymással), hogy mikor megy tesóm át hozzájuk. Mondja, hogy áthívhatja ha akarom. Mondtam Szilvinek, hogy nem muszáj, nem akarom, hogy esetleg útban legyen húgom (Bea is így gondolja néha), de volt olyan rendes és felhívta tesómat. Írja nekem Szilvi, hogy ma nem megy át, mert tegnap Ákossal összevesztek és Ákos egy kicsit megrángatta Beát. (Érzem, már megint vörös a fejem, olyan mérges vagyok Ákosra). De átment Szilvihez Bea Ákoskával, beszélgettünk is, és megnyugtatott, hogy nincs semmi baja, Szilvi megy és megfenyegeti Ákost. De megmondtam húgomnak, hogy ha legközelebb ilyet csinál Ákos, azonnal menjen apuhoz és mondja el mit csinál ez a szemét tróger állat. Elnézést a kifejezésért, de ezt gondolom róla ( és mivel gépíró a szakmám, tudok vakon gépelni és gyorsan is, úgy hogy azokat írom le, amit gondolok, és van amikor a kezem gyorsabb már mint ha kiejteném).
De megígérte Bea, hogy legközelebb történik valami, már intézkedik is. Nem szeretnék beleszólni húgom életébe, de muszáj valahogy közbe avatkoznunk nekünk is, ne hogy komolyabbak legyenek a viták. Ja és azért alakult ki a vita, mert Ákos vissza akar menni, mert hiányzik neki a fia. Érdekes. Akkor nem hiányzott neki mikor félre lépett, meg elment csavarogni. Ugye??? Ilyen egy képmutató embert.

1 megjegyzés:

Izabella:-Szabina es Julia írta...

Nagyon sajnalom a Beat,de ezek szerint nem erdemli meg ot az az Akos.Ha o nem tudott vigyazni a fiara es akkor most mit szovegel.Hat en is gyulolom az ilyen embereket.De hogy akar vissza menni ha elkoltozott az uj szerelmehez?Hat szornyu,remelem Bea hugod jol meglesz az uj parjaval,es hogy kozosen folnevelik a kisfiut,Hat a kisfiunak sem lenne jo ha nap mint nap azt latna hogy az apja es az anyja veszekednek,es ha meg is rancigalta akkor kovetkezokor meg is verheti.Probald megakadalyozni azt hogy vissza menjen az Akos a hugodhoz,inkabb mondjatok el a szuleiteknek,ja es hogy elviszi a 3/4 hazat hat ahhoz van joga?