Hétfőn nagyon jó időnk volt, így délután Kitti és Betty barátnőimmel és a lányokkal elmentünk sétálni. Elmentünk a kaiser-ba, onnan Duna-part, közben kaptam a telefon hívást, hogy Beát a húgomat bevitték a kórházba mert nagyon fájt a hasa. Kiderült, hogy már két hete erőlködve volt neki széklete, és a hétvégén már alig bírt enni is. Szegénykém 43 kg. Majd tüzetesebben megvizsgálták, kapott infúziót is, és kiderült, hogy az egyik petefészkén van egy 6x5 cm valami.
Tegnapra kiderült, hogy mind a kettő petefészkén van egy tályog. Kap antibiotikumot, meglátják, hogy használ-e. Ma kellett menni ct-re, de nem tudom, hogy mit mondtak, mert már nem tudom hívni, és sajna nem tudok ma bemenni hozzá. Ja és érdekes, hogy a petefészkei nem fájnak, csak az egész hasa. De azért már jobban van.
Lányok:
Dettus: Sajnos kezd nagyon hisztis lenni, pl. ha nem engedek meg neki valamit. Tegnap a tévénél lévő konektort akarta piszkálni, nem engedtem, sőt még Ramika is odaállt, hogy ne menjen oda Dettus. Nagyon nagy hisztit csapott le. De viszont nagyon szépen eltud játszani egyedül. Próbálkozik a kanállal is egyedül enni, de nem mindig ér a szájába a falat,mert útközben az előkébe esik. Nem baj, alakul, és majd megtanul egyedül is enni. Ha akar, küld puszit és pápázik, ha mondjuk, szeressen meg, akkor már bújik is nagyon aranyosan:) Délutáni alvása másfél-két óra. Mondja, hogy baba, hamm vagy hamma. Szokott ám kiabálni is, és ha mondom neki, hogy csönd, elfordulok, és kezdi előlröl. ÍGy szoktunk néha játszani is.
Az éjszakánk nagyon nyűgisen telt, remélem nem lesz beteg, bár elkezdett folyni az orra és Raminak is:( Foga még 8 db van, a többit sajna nem látom, mert nem engedi, hogy a szájába lessek. Tanítgatom erre-arra, de nem érdekli őt.
Ramika: Rami nagyon hisztis még mindig, bár volt egy pár napunk, amikor nagyon jó kislány volt. Most megint kezdi elölről ez egészet, de tegnap is és ma is mentünk a fürdőbe arcot mosni, hogy lenyugodjon. Írigy a Dettivel, fél hogy Detti összetöri, eltépi, kiborítja a dolgokat. De Dettusnak sem tilthatok meg mindent. Nehéz Ramikával nagyon. De ő is tud bújni, puszit adni egy tünemény néha. Sajnos két napja, hogy nem voltunk kint, mert esik ez a nyavalyás eső.
Velem: Sajnos pár napja nagyon fáj a hátam nem tudom mitől. Már mondtam Raminak is, hogy örülnék, ha a saját ágyában aludna, mert nem tudok kényelmesen aludni a hátfájásom végett. Szerdán reggel már nagyon fájt, vettem be egy gyógyszert, megfőztem, kitakarítottam, mostam és pihentem ebéd után.
Későbbre már jobban is lett, és azóta is enyhül a fájdalom. Lehet, hogy elaludtam, lehet, hogy biciklizés közben nem jól vettem a levegőt, kitudja. Képek, vidók vannak a telómon, már készülőben vannak, hogy feltegyem őket.
Március 15-én voltunk a ligetben (majdnem elfelejtettem beszámolni róla), megnéztük a huszárokat, meg az ágyúlövést is. Az elsőnél nagyon megijedtünk, de még sokan mások is:), utána már nem volt gond. Nagyon sokan voltak. Majd amikor onnan elmentek a huszárok és vége lett a műsornak is, mentünk a benzin kútra feltölteni a telómat, hogy anyuékat felhívjam, mert azt üzente a Bea volt élettársa, először is őt hívják fel, és úgy vihetik el Ákoskát, hogy ott bent Kisvácon sétálnak vele. Sejcébe már nem vihetik ki. Na most hogy lehet valaki ilyen tapló, hogy a dédire nem is gondol, aki alig bír menni, ráadásul az az ember milyen jogon tilt meg ilyeneket, aki elhagyta a családját, és amikor szükség lett volna rá, letojta a fiát is. Most is jól felhúztam magam ezen. De nem szólhatok, mert Ákos még is csak Ákoska apja:( Mindegy. Úgy hogy anyám (nem mer szólni), azt mondta, hogy ha Bea haza megy, akkor majd elviszi Ákoskát Sejcébe.
Rami szöveg: Apjuk ül itt a számítógépnél, büfög, erre mondja Rami az apjának:
HÁNYNI ODÉBB MÉSZ, NEM A SZÁMÍTÓGÉPNÉL!!! :o
(Tomi szokta ezt mondani ha valamelyikünk büfög, és Rami megjegyezte és így leoltotta az apját. Köpni-nyelni nem tudott és jót röhögtünk rajta).
Van még szövege Raminak, csak elfelejtem feljegyezni.
Képek, videók később.
3 megjegyzés:
Sziasztok.
Most ezt a bejegyzést olvastam,majd később jövök,és visszaolvaslak jobban benneteket.
A húgodnak jobbulást,a legjobbakat,és reméljük minden rendben lesz.
az ágyúlövés hangos lehetett,de gondolom megérte,és biztosan szép volt az egész műsor.
Ramikának jó kis szövege van.
Bence is szokott beköpni hasonlókat.
Jaj szegeny hugod most meg ez is , hat nem jo ez igy ferje elhagyta, a kisiaval kettesben maradt de vegul van uj baratja meg mindig ugy-e?Hat ez az Akos eleg roszfele lehet ha ennyire parancsolgat a fiu miatt,De a tesodnal van a fia ugy-e?Nem vitte el az apja?
Neked is meg a lanyoknka is gyors gyogyulast kivanunk.Mi is neztunk huszarokat az ovibol haza jovet. Ramika csak neha histzis az jo es kinovi Szabinanal is igy volt es miota ovis majdnbem nem is hisztizik,remnelem Raminal is igy lesz. Dettike is olyan mint a Julia ,Julia is annyit hisztizik hogy sokat.puszika
Na szegény tesód, azért fura, hogy a petefészek tályog vagy mi mégis máshol produkál tüneteket. De táncsak nem komoly a baj, még ha el is kell távolítani.
Bárányhimlős oltás két fordulós de nekünk azt mondta Újhelyi, hogy egy is elég belőle, az is ad védettséget, de nem teljeset, attól elkaphatja, de csak pár pöttyel. A másodiktól teljes védettséget kap. Most az oltás már 8500 ft, az első még 7000 volt. Mindegy nagy nehezen kitaláltuk, hogy kapja meg a másodikat, először úgy voltunk egy is elég, de körülöttünk beadatta mindenki mindkettőt így aztán meggyőztek minket.
Medvepark jó, ha jön a jobb idő menjetek, míg nem lesznek sokan.
Pussz
Megjegyzés küldése