Pénteken nagyon jó időnk volt, ezért ahogy felébredtünk, reggeliztünk, öltöztünk és már mentünk is a védőnőhöz.
Rami 1 méter magas, és 13,5 kg. Detti 77 cm magas és 10 kg. Mind a kettő jó súlynak és magasságnak örvend, bár Ramika átlagon felüli magassággal rendelkezik, de azért a súllya jó a magasságához. Utána mentünk egy kört, majd irány a játszótér, 12-kor bejöttünk, addig Dettust betettem az ágyába. Én gyorsan sütöttem húst és krumplit, rendbe tettem a konyhát is, hisz Dettus elaludt. Ebédre viszont fel is ébredt. 14 órakor meg már mentünk is vissza a játszótérre, és csak fél 6-kor jöttünk be. Nagyon jót játszottak a lányok, a játszótéren is nagyon sokan voltak. Utána pancsi, vacsi és 20 órakor már aludtak is a lányok. Én meg a barátnőmmel elmentem egy kicsit inni, de 23 órakor már itthon voltam.
Szombat:
Éjjel a lányok főleg Ramika hisztizett, de gyorsan megnyugodott. Reggel fél 8-kor ébresztettem Ramikát, mert indultunk Sejcébe a mamáékhoz. Úgy terveztem, hogy majd a fél 4-es busszal jövünk haza, de DEttus sokáig aludt, így csak a negyed 7-es busszal jöttünk el. Itthon vacsiztak a lányok és már megint 8-kor aludtak is.
Vasárnap reggel 10-kor ébredt a család :(, ami meg is viselt minket. Reggeli, öltözés és irány a bolt. Sajna már csak a kaiser volt nyitva, így oda mentünk vásárolni. Vissza felé Ramika akart volna hintázni, de nem engedtem, mert az ebédet kellett csinálni. Fél 1-kor kezdtem neki, és egy óra múlva már kész is voltam. Dettike megint ebéd előtt aludt vagy másfél órát apjával, ebéd után meg mi aludtunk Ramikával. 3 órát aludtam, Ramika csak 1-et.
Este a szokásos, de most 22 órakor aludtak el.
Ma reggel szintén 10-kor ébredtünk, gyorsan rendbe tettem a Dettit, apjuk meg csinálta a reggelit nekik. Én is gyorsan rendbe tettem magam, és már indultam is biciklivel Deákvárra a gyerekorvoshoz, hogy időpontot kérjek, meg megbeszélni az oltásokkal kapcsolatos dolgokat. Igazolást már meg is kaptam, úgy dátumozta az asszisztens, hogy pénteki nappal :D, és 3 éves oltás már nincs :O, meg is lepődtem. Pénteken meg amúgy is kell menjek, mert Dettike most kapja meg majd a 15 hós oltást. A kis drága is már 16 hónapos lesz 4-én, amikor a Ramit szoktatom az oviba:D:D 1 órát vártam a dokinénire, nagyon sokan voltak, majd fél 12-kor lementem Kisvácra Beához, mert amióta kijött a kórházból, még nem találkoztunk. De nem volt otthon, így mentem a szomszédba a barátnőjéhez megkérdezni, hogy tudja-e, hol van Bea. Közli, hogy ott van náluk :) 15 percet voltam csak ott, mert Tomi délutánra megy a héten dolgozni, így kellett jönni a lányokhoz. Gyorsan melegítettem a lányoknak ebédet, és most Dettike egy fél órája már alszik, Ramika meg még nem. Bár mondtam neki, hogy legalább feküdjön le, nem kell aludni. Legalább este hamar elalszik. Remélem. Később remélem kitudunk menni a játszótérre is, bár szépen süt a nap.
3 megjegyzés:
Sziasztok.
Jó hogy ilyen sokat tudtok játszótérre menni,biztosan élvezik a lányok is.
Hu ha ti asztan kihasznaljatok rendesen a szep idot,nalunk egyfolytaba esik vagy 2 napja ha nem 3 napja.
Orulok hogy jol vagytok.Ramika 1 meteres hu az nagyon nagy,szoval magas, A Ramika sulya jo nalunk a Julia annyi mint nalatok a Ramika.Dettusnak is jo sulya van, nalunk a Szabina kb 16-17 kg.Nagyon nehez cipelni az biztos.Pedig neha Juliat nehezebbnek talalom.REmelme tudtal beszelni a Beaval, ja es jo hogy tudtal aludni,lattom nalatok is jo keson ebrednek a lanyok,de hogy hamar elalszanak az nagyon jo.puszika
És hogy megy az ovis beszoktatás? TEtszik Raminak? Majd írj erről is. Örülök, h a tesód jobban van. És hihetetlen, hogy már Detti is a 15 hós oltást kapja...PUssz
Megjegyzés küldése