2011. április 19., kedd

Már megint itthon van Rami

A múlt hetünk hétvége felé már nehezen ment,mert Ramika újból kezdte a hisztiket és ez Dettusra is ráragadt. Szombaton reggeli után, neki álltunk Tomival az erkélyen összepakolni, így ez által a szobában és a konyhában kupi lett. Majd úgy ahogy a szobában is rendet pakoltunk és a konyhába pakoltuk ki azokat a cuccokat (forgó tárcsás mosógép, centrifuga, két kis szekrény), amit anyuékhoz kellett kivinni. 13 óra környékén jött a szomszéd, hogy indulhatunk, így irány Sejce, ahol barátnőm apukájánál felvettük az utánfutót, én közben gyorsan beadtam anyuéknak a lányokat és elköszöntünk tőlük. Majd onnan mentünk Salgótarjánba, ahol max. 1 órát voltunk, felpakoltuk sógoroméktól Dédi (isten nyugosztalja) bútorait, és már indultunk is volna haza, csak még anyósomékhoz is le kellett vinni egy pár cuccot, de ahogy beértünk hozzájuk a házba, már jöttem is ki. Nagyon büdös volt és minden piszok volt. Májusban nem fogok ott aludni a lányokkal és ezt mondtam Tominak is, már szóltam Marcsinak is a sógorom feleségének, hogy szeretnénk náluk aludni. Engedték. Anyósnak meg megmondom hogy a körülmények nem engedik, hogy a lányokkal ott aludjunk. ENNYI!!!!

Haza felé beugrottunk Beához, letettük náluk a bútorokat és már jöttünk is haza. Itthon meg felpakoltuk azokat a cuccokat amiket ár összepakoltunk és Tomi meg a Laci (szomszéd aki vitt minket) már mentek is Sejcébe. Lepakolták a cuccokat, visszaadták Kitti apjának az utánfutót és már jöttek is haza. A lányok anyuéknál maradtak mert mi vasárnap úgy is mentünk Sejcébe. Én időközben rendet tettem és már szabad is voltam estére.

Vasárnap reggel elmentem a boltba majd gyorsan neki álltam a torta sütéshez, de amikor a robot géppel akartam a tojás fehérjét felverni, leégett, így kézi habverővel vertük felváltva Tomival. Gyorsan elmosogattam, felporszívóztam a szobában, az erkélyen és már mentünk is a vásárba. Kitti felajánlotta, hogy kocsival kivisznek Sejcébe, mert úgy is ment ő is az apukájához.
A lányok nagyon megörültek nekünk. Este itthon pancsi, vacsit nem is kaptak, mert anyuéknál egész nap ettek, de így is gyorsan elaludtak.

Hétfőn reggel hisztivel ébredt Rami, de ügyesen öltözött és láttam, hogy van rajta néhány pötty, de nem foglalkoztam vele. Az oviban ügyesen evett és öltözött Rami és tornázott is egy kicsit.
Fél 1-kor mentem érte, majd a kettes busszal mentünk anyumékkal együtt a tescoba. Majd DM-be beugrottam pelenkáért és popsi törlőért, és gyalog átmentünk a Lidl-be. Onnan meg a temetőn keresztül már itthon is voltunk. De azért még egy órára kimentünk a játszótérre is, és este pancsi, vacsi és már fél 8-kor aludtak is a lányok.

Reggel Ramin még több pötty volt és hólyagos is, gondoltam, hogy bárányhimlő. Így szóltam az óvónéninek reggel, hogy Ramit viszem az orvoshoz, majd délután beszólok, hogy mi újság Ramival. A doki néninél egyből a kisterembe mentünk, hogy ha bárányhimlője van Raminak, ne fertőzzük a többieket meg.
Kb. 15 percet vártunk a doki nénire, aki egyből megállapította, hogy himlős Rami. Írt fel mentolos hintő port és azzal kell lekennem. Sajnos még a cuniján is van Raminak :(
Úgyhogy megint egy darabig nem megyünk oviba, ráadásul holnap lett volna az oviban is húsvét, csütörtöktől meg már szünet lett volna. Mos viszont nem tudom eldönteni, hogy Dettus is kapja el, vagy ne :( Állítólag bárányhimlő járvány van. Igaz a csoportunkból Rami az első akinek bárányhimlője van, de más oviban már több gyereknek is van:(
Ja sajnos busszal jöttünk és mentünk (nagyon remélem, hogy nem kapja-kapta el senki így). Deákváron pont jött a busz, így azzal mentünk a városba, igaz a kórház felé ment, de a honvéd utcánál leszálltunk. A lényeg, hogy pont azon járt a fejem, hogy Rami ki ne ejtse a száján, hogy bárányhimlős, mert ha valaki szól nem tudom mit csináltam volna. Erre pont megkérdezi Ramóna, hogy ANYA! ÉN BÁRÁNYHIMLŐS VAGYOK???
Persze, szerencsénk is volt, hogy egy kisgyerek sem volt a buszon. Meg mondtam a Raminak, hogy nem az, csak valamiért kiütéses lett.
Na mindegy, az a lényeg, hogy jó sok jöjjön ki rajta, és ne vakarja el.

3 megjegyzés:

Eperke írta...

Sziasztok,de jó nektek...Én már vagy háromszor próbáltam Bencével elkapatni a bárányhimlőt,és sohasem kapta el:-)))

Izabella:-Szabina es Julia írta...

Jaj szegeny Rami, nalunk is voltak a csajok, Szabina az 1 szuletesnapjan volt a szulinapi fotoin jol latszanak a pottyok.Remelem Rami nem vakarja el, es hogy hamar vegig jarja, lehet hogy Detti is elkapja kb 6-7 nap mulva. puszika

Izabella:-Szabina es Julia írta...

Kellemes husveti unnepeket kivanunk nektek es az egesz csaladotoknak!