2011. július 24., vasárnap

A lustaságom :(

Ramóna és Dominika

itt is


Mondtam Dominónak ne másszon a kocsiba, de ő csak azért is:)


Húsgolyó:)


:D


:D


Dominó és Norbika (keresztfiam) nyuszit simogatnak


Dominó pózól :)


Ilyen narancssárga lett a szobánk fala


Szóval Salgótarjánban sajnos anyósoméknál kellett aludnunk, mert a sógoroméknál már nem volt hely, mert úgy alakították át a gyerekszobát, hogy nekik jó legyen. Nem is haragudtam ezért, de hát ez van.

A lányok szinte egész nap ettek, játszottak, ebéd után mindig aludtak és utána mentünk is le sógoromékhoz. Ott még jobbat játszottak a lányok, mert a sógoromnak 4 gyereke van. Az egyik este volt sírás Dettus részéről, mert szaladgáltak a nagyok, persze Dettusnak is kellett, de amikor szóltam, hogy lassabban szaladgáljanak, abban a pillanatban már Dominika (sógoromék legkisebb lányuk) neki szaladt Dettusnak, elestek és Dettike megütötte a fejét a betonba. Figyeltem a reakciókat, de mire anyósékhoz értünk, már kutya baja nem volt. Ramit megdícsérte sógórnőm, mert nagyon jól viselkedett, nem hisztizett és sok mindent megértett.

Vasárnap reggel jöttünk haza. Ráadásul a menetrendek is változtak a távolsági buszon, mert haza felé vagy Balassagyarmaton, vagy Rétságon át kell szállni másik buszra, mert a Salgótarján-Budapest már a 2/A-n megy és nem megy be Vácra. Szuper, nagyon örülünk mi ennek:( Mire volt ez nekik jó. Mindegy. Most rendes volt a sofőr, mert most a Sejcei elágazónál akartunk leszállni, így addig elvitt minket, ott meg pont jött autóval a barátnőm párja, így felvitt Sejcére minket. Jól elvoltunk, levágtam a nagymamám haját, a lányok pancsiztak a teraszon, ettünk jó sokat és este meg jöttünk haza,mert Tominak éjszakára kellett menni dolgozni.

A hetünk értetlenkedésből és hisztikből állt, ráadásul nagyon idióta időnk lett, nem sokat voltunk kint a téren. Pedig jöhetne már a jó idő, mert én fogok megzakkanni. Hiába szólok a Raminak is, hogy pakolja el a játékot a helyére, vagy ne vegyen el mindent a Dettustól, ne bántsa őt, mintha a falnak beszélnék. Az ágyában nem hajlandó aludni.
Dettusnak viszont levettem a rácsokat az ágyáról, így néha vele is szenvedünk hogy feküdjön le. Bár ő hiszti nélkül elalszik és az ágyában. Ebből látszik, hogy a Ramival nagyon elszúrtuk, amikor közénk tettük őt kicsiként. De azért harcolunk vele:)

Az étvágyuk itthon is nagyon jó, szépen esznek, bár Dettinek van még mit tanulni, mert sokszor kanál helyett a kezét is használja :S

Mától Tomi megint éjszakás lesz a héten, ami jó is meg nem is.

De csinálok képet és felteszem

5 megjegyzés:

Izabella:-Szabina es Julia írta...

Jo kis napjaitok voltak,a lanyok biztosan nagyon jol ereztek magukat anyosodeknal,es sogorodeknal is,foleg.Hu mennyi gyerekuk van,de biztosa nagyon jol elvannak a 4 gyerekkel is.De jo hogy ilyen jo sofort fogtatok ki.Rami nagyon szep nagy lany lett es a haja is megnott,kar hogy levagtataok.Ja es nalunk is van hiszti eleg,foleg este.Az alvas majd csak helyre jonn,nalunk is Julia ki be maszik az agyaba de viszont az o agyarol nem lehet leszedni a racsot,csak a Szabinaerol,de nem csereljuk meg,mert a Julia neh aelfelejti hogy kitud jonni es akkor sokaig benn is elvan,o is egyedul alszik el este.Szabina is velunk alszik el de ahogy elaludt rogton az agyaba landoltatom.Vraom a kepeket nagyon.puszika

Anya, Apa és Bogi baba írta...

Jól néz ki a szoba! Na tényleg ti is most vettétek le a rácsot a kiságyról? Azért Dettusnak még simán elmegy, hogy kézzel is eszik :))) Ügyes, hogy egyáltalán próbálkozik kanállal a kezén kívül. Van ismerősünk aki inkább játszik evés közben.
Játszótéren valahogy mi is régen voltunk, talán mert többet vendégeskedünk a rossz időben.

Eperke írta...

Nagyon jó lett a szoba színe,nekem is ezek az élénk színek tetszenek:)
Várjuk a képeket:)

Izabella:-Szabina es Julia írta...

Ngayon hianyolunk am titeket merre vagytok?Jol vagytok?

Izabella:-Szabina es Julia írta...

merre vagytok,csak nehany sort irjatok!