2011. július 7., csütörtök

Vagyunk végre

Már a gépünk is megvolt június 20-án, de még a netet nem kapcsoltattuk vissza, mert festettük a szobát és a konyhát, ráadásul a pénzünk is kevés volt. Úgy voltam vele, hogy ha ennyi időt kibírtunk, kibírjuk még fizetésig.

Ramóna:
Rami 1 hete kibírhatatlanul rossz lett, és a hiszti is vissza jött. De ha jó napja van, akkor szófogadó, segítőkész és még ebéd után is sikerül aludni neki. A hétvégén volt, hogy aludt délután, de este fél 12 környékén aludt el. Bár sajnos hűvös is volt, fújt is a szél, esett is az eső, így bent nem nagyon tudták mivel lefoglalni magukat, mert sajnos a játékok dísznek vannak. Pedig mondtam már neki és Dettinek is, hogy nyugodtan szórják ki a játékokat a dobozból és játszanak. Persze Rami mindent elvesz a húgától, nem nagyon akar semmit a Detti kezébe adni. De most örülünk, hogy végre jó időnk lett és mehetünk a játszótérre, ahol lefárasszák magukat.
Voltunk tegnap mérésen is és Rami 14 kg, 103 cm.

Dettus:
Egyre hisztisebb, és ha nem tetszik neki valami, eléd áll és kiabál. Persze még nem beszél, néha egy-két szót mond, de nem erőlteti meg magát. De viszont mindent megért és én is megértem. De próbálom direkt nem érteni, hogy inkább mondja a dolgokat. Türelem kell.
Ramival szemben nem hagyja magát, néha szegénykének a haját is húzza veszekedésnél. Enni egész nap eszik szinte, ha nem adunk neki, máris hisztizik :S
Adatai a mérésen: 11 kg, 80 cm.

Holnap mennek anyumhoz a lányok, mert még a fürdőt, wc-t és az előszobát kell befejeznünk, de ez már gyorsan megvan. A szobánk narancssárga lett, és kék-sárga bordűr csíkot tettünk díszítésnek. Sokkal másabb, otthonosabb lett a szoba. A konyha és az előszoba zöld lesz, a fürdő és a wc sárga. Ha jól össze jön akkor a jövő héten megyünk tarjánba sógoromékhoz, mert nagyon régen nem voltunk már náluk. De most már nem anyósoméknál fogunk aludni, mert ott nagyon büdös és kosz van. Sógoréknál alszunk majd. Ezt onnan tudom, hogy a jó múltkor autóval lementünk Tomi mamájának a bútoraiért, és vissza felé sajnos be kellett menni anyósékhoz. És amit ott láttam, éreztem, mondtam Tominak, ha megharagszik, ha nem én nem megyek aludni a lányokkal az anyjáékhoz.

Nagyon nem tudok mit írni, még talán annyit, hogy Raminak egész nap jár a szája, és vannak szövegei is rendesen. De mire odajutnék egy kicsit később, hogy leírjam egy füzetbe, már el is felejtem.
Majd ha végeztünk mindennel, csinálok képeket a lakásról és a lányokról is.

3 megjegyzés:

Izabella:-Szabina es Julia írta...

Orulunk hogy van gepetek,es van netetek,es hogy vissza tertetek,meg hogy nem vagytok betegek,meg hogy atfestetetek a lakast es jol erzitek magatokat benne.Sok dologgal jar az biztos de a vegerdemeny az mindig klasz.Rami olyan mint a Szabina ugy lattom,hasonlitanak mindenben.Detti meg a Juliara o is szembe all es kiabal ha valmai nem tetszik,o sem beszel de megerteti magat.puszika

Anya, Apa és Bogi baba írta...

Várjuk a képeket!!! Kitartást a hisztikhez, tán csak kinövik egyszer :)

Izabella:-Szabina es Julia írta...

Van geetek de nincs uj bejegyzes es kepek se