hogy vagyunk, olvasunk is, de írni azt már nem tudunk, tudok. Húúú honnan is kezdjem.
Munka: Nagyon jó és jó a társaság is. Gyerekeket mindig Tomi vitte, viszi és ha túlóráznom kellett és Tomi éjszakás volt, eltudta hozni a lányokat délután. Délutános héten anyu hozta el a lányokat, de hugomnak is kell a segítség, így már nem tudja elhozni a lányokat (ha túlórázok), mert pont úgy dolgozik hugom, hogy egybe vág Tomi délutánjával. Így ilyenkor Évi barátnőm hozza el a lányokat. Az első munka hetemen végig túlóráztunk, kivéve a pénteket. Azóta ritkán volt túlóra. Az órákat is nagyon ügyesen betanultam.
Dettus: Sajna ő sűrűn volt beteg, vártuk, hogy ki jöjjön a jó idő. Volt hogy Tomi kivett szabit és elment betegállományba a lányokkal, mert mind a ketten betegek voltak, és én sajna nem tudtam kivenni szabit.
Dettus beszélőkéje egyre jobb, a mondatokat összekeveri, de meglehet érteni mit akar mondani. Vicces nagyon ahogy beszél. Bölcsiben nagyon jó kislány, itthon egy hisztis majom. Sajna egész nyáron (kivéve a leálláskor) bölcsiben lesz. Lelki ismeret furdalásom is van ezért, de nem tudok mit csinálni ezzel. Viszont decembertől ovis kislány lesz és perec lesz a jelünk. Ráadásul abba az épületbe fog majd járni, ahova Rami is, csak Rami fent van az emeleten. Szuper :D Voltam a szülői értekezleten, furcsa volt egy kicsit, de nekem unalmas volt, mert szinte majdnem mindent tudtam amit az óvónő és az igazgatónő elmondott. A bölcsiből lesz két csoport társunk, az egyiknek nem nagyon örülök, mert verekszik és harap a kisfiú, de nagyon remélem, hogy nem lesz probléma. Szomszédaim közül is sokan mennek oviba, reménykedtünk, hogy az a pár gyerkőc (mivel ismerik egymást születésüktől fogva) egy csoportba kerül, de mi kiestünk a kosárból:P
Amúgy azt mondták, hogy könnyebben fognak a bölcsis gyerekek beszokni, én azért egy kicsit félek, de nem izgatom magam, mert már valamennyire megszoktuk az ovit, ahogy vittük és mentünk, és most is bölcsi után megyünk Ramiért az oviba. Ha jó idő van és uzsi után Ramiék az udvaron vannak, ott maradunk még egy kicsikét. Dettus ezt nagyon szereti és hisztizik is, ha elkell jöjjünk. Pelus levétel akcióban van, pisi megy a pelusba, van amikor a wc-be akar pisilni. Balesetek még előfordulnak, de türelmes vagyok, azért ügyi kislány. Van amikor nem is akarja alváshoz a pelenkát felvenni, de muszáj mert nagyon sokat iszik Dettus. Decemberig van még időnk leszokni, itt a nyár könnyebb lesz majd.
Ramóna: Sajna ő is oviba fog járni a nyáron, de hát ez van, őt is nagyon sajnálom. Oviba ő is szeret járni, játszani. Sajna a hisztije vissza tért, de azon vagyok, hogy ezt valahogy mellőzzük. Egy- másfél hónappal ezelőtt próbálkoztunk pótkerék nélkül biciklizni, nem ment. Felhúzta magát azon, hogy elengedtem, hogy ő nem akar, nincs kedve. Amikor meg Rami szerette volna, nem tudtuk össze hozni. De kb. két hete másfél óra alatt megtanult biciklizni két keréken 4 évesen. Ugyanis az utolsó szülői értekezleten kérték az óvónők, hogy a gyerekeket sokat vigyük olyan játszótérre ahol mászóka is van, és ha lehet az egyensúlyukat is fejlesszük, vagy két kerekű biciklizni tanítsuk meg, vagy vegyünk futó biciklit. Én ezt egyszerűen megoldottam volna, levettem volna a pedálokat a Rami biciklijéről és ott a futóbicikli :D
Megvolt Raminak április 12-én a szülinapja is, anyukámtól és húgomtól kapott egy eperkés tortát, ami nagyon finom volt. Megtartottuk a húsvétot is anyuéknál, nem nagyon hozott nekik semmit, csak édességet.
Itthon is megtartottuk, barátok is voltak és kapott tőlünk Ramóna egy süni tortát, amin teli volt marcipánnal. Nagyon fini volt az is. Tőlünk Ramika kapott egy Mézes futam nevű társas játékot és egy Hello Kitty-s memóriát. HÚÚÚÚÚÚÚÚ hogy mennyire örült neki. Nem is kellett neki a torta. Volt fényképész az oviban, ahova Dettit is vittem és jó kis képek lettek. Majd felteszek képeket. Anyák napja is megvolt, bele is könnyeztem és végre nem jött sírva hozzám hogy nem akar szerepelni. Igaz énekelni és mondani nem mondott semmit (pedig nagyon okos kislány, itthon nagyon szépen előadta, előadja, és még az óvónéninek is, ha külön vonulnak), csak kis félénk, de legalább a figurákat csinálta. Ja és nagy örömmel adta át az ajándékokat is, nem mondta, hogy az az övé, mert az óvónéni neki adta :D
Én múlt hét péntektől itthon vagyok, mert Dettus pénteken lázas volt és vittem fel az orvoshoz, torok gyulladás :( Mivel a héten éjszakás Tomi, anyu meg a keresztfiamra vigyáz, barátnőmre sem nagyon akartam rábízni, mert van neki is dolga, így inkább itthon maradtam. De már helyre is jött a lányzó, és holnap meg már nem is leszünk itthon, mert megyünk anyósékhoz és sógoromékhoz, mert pénteken délelőtt ballag sógorom nagyobbik fia :) Tomi mivel nem engedték el, így majd pénteken hajnalban jön utánunk, de ő egyenesen a ballagásra jön. Tegnap rendbe tettem a lányok szekrényét is, kiválogattam egy csomó ruhát, Dettusnak nagyon sok ruhát tettem ki, Ramitól viszont ment is vissza egy jó pár. Most aránylag egyforma mennyiségű ruhájuk van a lányoknak. Képeket majd teszek fel, csak most már nagyon fáradt vagyok, mert ma azért rengeteget mostam és összepakoltam már félig, de reggel korán is kelek, mert még van mit bepakolni.
2 megjegyzés:
Nagyon jo ujra olvasni rolatok mar azt hittem nem is fogsz irni.Orulunk hogy jol vagytok most es hogy jol megy az ovi,bolcsi a lanyoknak.Jo kis munkahelyed van akkor,de jo hogy szeretted es jol telik ott neked.A gyerekek nyaron is jarnak majd bolcsibe oviba az nem baj legalabb nem esnek ki belole, csak egy kis idore es konnyebben vissza szoknak majd.Nalunk jovo hettol mar vakacio van,jovo heten penteken kapjak a vakaciot.Jo nagyra nottek eddig a lanyok,varjuk a fotokat is majd.puszika
hali! Épp tegnap néztem be du. de akkor még nem írtál, ma meg hogy alszanak benéztem újra. Jó, hoyg írtál újra magatokról. Akkor Dettus is ovis lesz :) Hát persze :)
Gyógyuljatok meg!
És szupi, hogy jó a munkahelyed, még ha nyári szünet nincs is :) De hát az csak a tanároknak jut meg az óvónőknek :)
Megjegyzés küldése