2012. november 23., péntek

Dettus két hétig itthon, betegség

Kezdeném a múlt hét szombattal, ugyanis reggel korán indultam az egyik jó barátom feleségével és annak barátnőjével pestre egy irodaházat takarítani. Este 6-7 óra felé értünk haza, amikor Rami azzal fogadott, hogy ebéd után hányt és közben be is pisilt :( Hát ez van, kapott egyből gyógyszert és mivel fájt a hasa kapott normaflort is. Kapott b6-ot is. De azóta sem volt nála semmi, annyi, hogy hígabb volt a széklete. Én amúgy ahogy haza értem, egyből mentem aludni, nagyon fáradt voltam és nem is éreztem magam jól.

Vasárnapunk is jól telt, Raminak csak a hasa ment. Én takarítottam, mostam, főztem, de sajna szegény lányzómat diétára kellett fogjam.

Hétfőn szóltunk, hogy Rami nem megy oviba, Dettit elvittük bölcsibe. Ott is elég sok gyerkőc beteg volt, nem is gondoltuk, hogy majd Detti is elkapja majd. Örültem volna, ha ezt a hetet végig járja, hogy szépen eltudjon köszönni mindenkitől. Erre föl, kedd hajnal 4-kor ébresztette apját, hogy hányt, persze én is felébredtem. Rendbe tettük, majd vissza is aludt, mi Tomival nem tudtunk aludni, erre 5-kor is hányt. Reggel mentem gyógyszertárba és vissza felé bementem a bölcsibe, hogy sajnos már a héten nem megy Dettus, és ha nem baj, már haza is  hozom a ruháit, és ha péntekig jobban lesz, akkor bemegyünk elköszönni.

Ramit közben kedden elvittem az orvoshoz, és azt mondta a dokinéni, hogy ügyes voltam a gyógyszerekkel, tudtam, milyeneket kell beadjak a lányoknak:) És nem is kellett felirjon gyógyszert, mert mind volt itthon.
Következő napokban diétáztak a lányok, ma kaptak rendes ennivalót, de azt sem terhelőt. Délelőtt voltunk a bölcsiben is elköszönni, de sajna az egyik nevelőnőnk a héten már nem dolgozik, átment a Szegfű utcai bölcsibe, úgy hogy jövő héten Dettivel meglátogatjuk ott és átadjuk Bogi néninek is az ajándékunkat. Kaptak a nevelőnénieink egy fényképet Dettiről, és egy kis manócskát virágruhába öltöztetve. Dettus meg kapott egy tarisznyát, amin rajta van a jele, és volt benne két csoki, egy pónis nyaklánc és hajgumik :) Meg is könnyeztem, ráadásul jött egy másik nevelőnő, akihez került volna eredetileg Detti, és meglepődött, hogy ma van utoljára és hogy már oviba készülődünk.

Hétfőn Rami megy oviba, Detti itthon marad velem, majd szerdán megyünk védőnőhöz, pénteken meg orvoshoz egy igazolásért, hogy mehetünk oviba :)

Ezzel a képpel búcsúztunk a  nevelőnénieinktől:


Egy kicsit maszatos rajta Detti, de hát nem ő lenne :)

Jövök még fényképpel, csak még nem töltöttem fel még a gépre.

Ja és vasárnap óta Alkonyat lázban égek, ahogy nem tetszett, annyira tetszik a film, hogy neten is mindet amit tudtam megnéztem, Tomi is a munkatársától megszerezte a filmeket. Szerintem még moziba is elmegyek megnézni:)

3 megjegyzés:

Izabella:-Szabina es Julia írta...

Uj blogunkba itt talaltok meg
varunk oda is titeket
http://szabinaesjuliacsaladiblogja.blogspot.ro/
zart a blogunk kerunk email cimet a regi blogba

Izabella:-Szabina es Julia írta...

Nagyon nehez lehetett neked a betegseggel,remelem minden rendbe azota a Ramival.pusizka

Anya, Apa és Bogi baba írta...

Hú, hát egy fejezet lezárult.... Nehéz ez ilyenkor, de egyben jó is, hiszen új dolog kezdődik :)
Talán már jobban is vagytok azóta, remélhetőleg, aztán majd gyerek a képekkel és a partyfotókkal! pussz