2010. október 21., csütörtök

Napok

Hétfőn arra ébredtünk hogy nagyon esik az eső. Mostanában fél 7-kor van ébredés. Detti az első aki ébred, így gyors tisztába tevés és átöltözés után jöhet a reggeli. Közben Ramika is felébred, utána őt is rendbe teszem és már reggelizhet ő is. Mivel volt kajánk itthon, így nem mentem el a lányokkal esőben a boltba. Ebéd után a Dettike aludt, Ramika nem volt hajlandó.
Apa is jött nem sokára rá, így ő is evett és beszélgettünk, meg jött ide egy kis pihi után gépezni.
Gyorsan eltelt a nap, fürdés a lányoknak, vacsi és már aludhattak is volna, de csak fél 10 környékén aludtak el. Ja, és Ramika nem kapott pelenkát, így két óra alvás után rátettem a bilire, pisilt, de szegény ülve elaludt rajta, és ahogy ágyat ért már aludt is mélyen. És amikor az első átjövése volt közénk, így inkább rátettem a pelenkát, mert féltem, hogy összepisil minket. Mert hiába viszem is át az ágyába, csak vissza jön.
A lényeg! 17 órára kellett menjünk a fodrászhoz Ramival, így Dettus az apjával maradt. Dettike mostanság nagyon hisztis, de azért jól elvoltak. Mi Ramikával szintén elvoltunk. Mivel háznál csinálta a csajszika a hajunkat, volt nekik egy papagájuk. Volt neki egy kis tükör is, és abba nézegette magát és puszilgatta a tükröt. Kis egoista:) A hajam nem lett hú de tökéletes, mert én vállig érőt szerettem volna, a hossza nagyon jól sikerült, de nem volt nagyon tépett.


Kedden Tomi hajnal 3-ra ment dolgozni, közben Ramika mellettem, és reggel Dettus megint korán ébresztett. Úgy volt, hogy megyünk ki anyumékhoz, de húgommal megbeszéltük, hogy csütörtökön, vagy pénteken együtt kimegyünk. Reggeli után elmentünk a boltba, haza jöttünk gyorsan, és elmosogattam. Láttam, hogy a Dettike elaludt 11 környékén, így gyorsan neki láttam a főzésnek. Amíg vágtam fel a krumplit, jött apu hozzánk és az erkélyen megcsinálta nekem a szárítót. Az ebéddel akkor végeztem, amikor Tomi jött haza a melóból, így közösen ebédeltünk, persze én etettem a Dettust, így később ettem. Később lejött hozzánk a húgom is, hozott ruhákat, de mivel sok volt benne a fiús, így átvittem a szomszédomnak, de nem voltak otthon, így jöttem visszafelé. Úgy volt, hogy sütök egy kis piskótát, de este 7 felé már nem volt kedvem. Napközben meg csak akkor tudnám csinálni, ha egyszerre alszanak a lányok. Ilyen mostanság ritkán van.

Szerdán reggeli után játszottak a lányok, de később Detti hisztizett, így egy órácskára délelőtt kimentünk a játszótérre. Detti azonnal elaludt, még itt bent amikor már fel volt öltöztetve overallba. Ramika hozta a homokozós szettjét, egy kicsit homokozott, mentünk volna hintázni, de hideg volt, így inkább tettünk egy nagy kör sétát és jöttünk is haza. Itthon gyorsan megmelegítettem a kaját, előkészítettem és már ehettek is a lányok. Később még jobban összepakoltam a szobában, a ruhákat is elpakoltam, és megint kimentünk. Most sem voltunk sokáig, így még egy kicsit hintázott is Ramika, Dettit meg a szomszédunk elvitte sétálni. Jól is esett a Dettusnak, mert vissza felé elaludt. Mi meg taliztunk a fodrász csajjal, és szóltam neki, hogy egy kicsit kijavíthatná a hajamat. Első szóra, igaz ő úgy értette, hogy valamelyik nap átmegyek, én meg úgy hogy még ma.De nagyon rendes volt tőle, és nagyon jól megcsinálta. Majd csináltatok fényképet róla.
Addig a lányok az apjukkal maradtak. 18 órakor jöttem haza, majd gyorsan neki láttam és megcsináltam a piskótát. Durván háromnegyed óra alatt végeztem. Pancsi, vacsi de az alvás csak 9 utánra érkezett el.

Ma reggel fél 7-kor ébresztett a Detti, és már nem is tudott vissza aludni, így reggelit csináltam és magam mellé tettem. 10 perc múlva már a Ramika is ébren volt. Dettus reggelizése után csináltam Raminak is reggelit, majd míg evett, addig a Dettit átöltöztettem. De nagyon hisztis Dettus, már napok óta, szerintem a foga a ludas. Így most kompozik. Ramika is nagyjából fel van öltözve, és szépen játszik.
Nem sokára indulunk a buszhoz (9:10-kor megy a városba), úgy hogy még megnézem, mit nem pakoltam el.

3 megjegyzés:

vajdakrisztian írta...

Nagyon szépen fejlődnek a lányok:),hiszti az kell,hisz csajok :D!
Várjuk a fotót az uj frizurádról!
Kellemes vasárnapot!

Anya, Apa és Bogi baba írta...

Jó lehet a frizkód, majd fotót mellékelj :)
A hisztihez kitartás, egyikőtöknek sem könnyű, szerintem Detti sem érzi jól így magát. De tudom, nekem is sokat sírt Bogi. Mostanra már olyan jó, hogy ilyen nagy, és alig sír, sőt... Igazi megváltás.
VAlakinek nem kell mosógép a környezetben? (már bocsi, hogy így megkereslek.) Van egy jó állapotban levő, barátnőméké, Pesten, csak költöznek és nem kell nekik, kb 10ezerért.
pussz

Izabella:-Szabina es Julia írta...

Hu ha milyen suru napotok van mindig,de jo hogy olyan sokat tudtok lemenni a jatszotere,Biztosan klasz lett a hajad anya,Dettike hisztije meg a fogatol is lehet.Rami meg nagyon ugyes hogy mar pelus nelkul ejszakazott felig,aztan meg edes lehetett ahogy ult a bilin es alukalt.pusizka