2010. október 17., vasárnap

Rég írtam már

Történt egy két dolog velünk, de valahogy nem volt kedvem írogatni, pedig már annyiszor akartam már, meg eldöntöttem, hogy mindennap írok le valamit.

Hétfőn volt a szerelő, igaz azt mondta a központos csajszi, hogy dél környékétől várható a szerelő. Már 14 óra is volt, amikor felhívtuk, hogy mikor is óhajt jönni a szerelő, aztán 16:15 környékén csöngetett. Én eközben már a lányokkal inkább játszótereztünk, mert már annyira ideges voltam, hogy nem bírtam a fenekemen ülni. Újra programozta a mosógépet és még most is megy. Ja és kérdeztük, hogy mennyi időbe telne, ha ki kellene cserélni, és 1 hónapot mondott. Borzasztó!!!!! És akinek nincs másik mosógépe, vagy nem tud szerezni, az mivel mos??? Kérdem én!! Na mindegy.
Úgy hogy most végre megint tudok mosni:)

Kedden voltunk a védőnőnél is.
Dettike 10 hós méretei: 8490 g és 70,5 cm hosszú.
Rami 30 hós méretei: 12,5 kg és 95 cm hosszú.
Onnan jöttünk is haza. Később ebéd, alvás, utána mehettünk is egy kicsit a játszótérre, de mivel délelőtt Tomi vett magának a biciklijére első lámpát, mert előző hét pénteken megbüntették 3000 forintra. Erre délután a hátsó lápáját hagyta itthon, így el is felejtettem a munkatársával elküldeni, és be kellett vinnem a lányokkal együtt a melóhelyre. Persze amikor jöttünk már haza a lányokkal, már senki sem volt kint a téren, így jöttünk be.

Szerdán Rami annyira szétrágta a cumiját, hogy sajnos a kukásautó elvitte a szeméttelepre. Este már nem is volt cumija. Igaz nagyon is hiányolta, de voltam olyan erős, hogy a maradék cumiból már nem adtam neki. Vésztartaléknak hagytam meg. Volt egy kis hiszti, mert anyuékhoz akart menni, de persze én már este fél 9-kor nem megyek sehova. Így egy jó fél óra hiszti után betettem neki a dvd-be mesét és 10 perc múlva aludt is.

Csütörtökön reggel anyuék hívtak, hogy kimehetnénk hozzájuk, megnézni a szőnyeget, hogy kell-e nekünk, jó-e. Így a déli Sejcei busszal már úton is voltunk anyuékhoz. A lányok nagyon jól érezték magukat. A 16:45-ös busszal mentünk le a városba, ott várt minket apu és mivel mentek ki Csörögbe a dédi házához, így mi is mentünk velük, egy megállót, mert mi alsóvároson leszálltunk. Ahogy elment a vonat, Rami megint hisztizett, hogy menni akar a mamáékhoz, de nem mehetett. Kitaláltam, hogy mama megfázott és megy a doktorbácsihoz, és így nem tud hozzájuk elmenni. Egész hazáig, sőt még itthon is sokáig hisztizett, de valahogy csak megnyugodott. Este is kérte a cumiját, de vissza kérdeztem, hogy mi lett a cumijával, és így szépen megértette.

Péntek a szokásos volt. Játszottak a lányok, reggeliztünk, utána megint játék. Ebéd. Alvás. Játszótér. És az esti dolgok.

Szombaton reggel, Ramikával együtt elmentünk a boltba, 8 órakor és csak 9-kor értünk haza. Persze Rami is hozta magával a kis kosarát és vásárolt ő is. Szépen jött a lábán, egyetlen egyszer sem szólt, hogy vegyem fel. Megvettük a reggelire és ebédre valót. Itthon már Detti át volt öltöztetve, etetve és már játszhatott. Kitakarítottunk Tomival, közben az ebédet is csináltam, mostam is, és 12-re készen is lettem mindennel. Voltunk a játszótéren is ebéd után, de nem volt most szinte senki sem, csak tizen évesek. Bejöttünk, Tomi elment focimeccsre az egyik munkatársával. Mi meg 16 óra körül megint kint voltunk, mert a Detti annyira hisztizett, hogy semmi nem volt jó neki. Végül is kint nem volt hűvös, így mentünk egy sétára. Rami kért egy csipszet, megkapta, majd szólt, hogy fáj a hasa így gyorsan haza szaladtunk, hátha kakilni kellett neki. De csak pisilt, és már mentünk is vissza, mert a szomszéd kislány Csenge kint volt a hintáknál a papájával. Egy jó másfél órát kint voltunk és csipegették a csipszet a lányok.
Idebent is jól elvoltak a lányok. Ramika fél 7-7 körül szólt, hogy álmos, mondtam neki menjen aludni akkor. Nem is fürdött még és nem vacsizott sem. Közben Dettit megfürdettem, evett is és már fél 9 környékén aludt is. Ramira csak egy pelust tettem, hagytam hagy aludjon tovább és olyan mélyen aludt, hogy még éjjel sem jött közénk.

Reggel jött, hogy csináljak szörpöt, erre már Dettus is felébredt. Reggeliztek a csajok, és már öltöztünk is, mert volt vásár,így kimentünk. Tomi meg focizott a haverjaival. Hát megfogadtam, hogy amíg ilyen kicsik a lányok én egyedül ki nem megyek még egyszer. Annyian voltak, hogy alig bírtunk menni, ráadásul még a kocsit is toltam, de már egy nagyobb kőben megakadt, akkor a Rami kezét is fogtam. De azért vettem Raminak 1, Dettinek két harisnyát. Raminak van még vagy 3 normális harisnyája, csak Dettusnak nem volt. Majd nem is jöttünk haza, hanem mentünk is le az apjuk után, de 20 perc múlva jöttünk haza, mert a Ramit átöltöztettem, mert pelus volt rajta, de annyit ivott, hogy a pelus nem tartotta és átázott.
Vissza mentünk, majd délbe jöttünk haza, ebédeltünk, és 13:30-kor mentem egy picit a szomszédba, persze nem voltak itthon.
15 óra után kimentünk a játszótérre, közben Dettus nagyon szépen elaludt, és vagy másfél órát aludt most is, és délelőtt is.
Mielőtt bejöttünk volna a térről, Ramika és én elmentünk a két lépcsőházzal arrébb lakó fodrászhoz időpontot kérni. Előtte persze Tomit kihívtam, hogy vigye be a Dettit, jövünk nem sokára. Holnap 17 órára kell menjünk a Ramival a csajszihoz. Vállig érő, tépett hajat képzeltem magamnak, de majd holnap kiderül, hogy végül is hogy lesz. Raminak a frufrujából és hátul egy picit kell vágni. A lányok most aludtak el nem rég.

Ramika napközbeni szobatisztasága tökéletes, megy a wc-re felteszi a szűkítőt és egyedül felüll, pisil és kakil is. Nagyon ügyes. Viszont holnap éjszakára már nem adok neki pelenkát. Valahol ezt is el kell kezdeni. Itt az ideje:P

1 megjegyzés:

Izabella:-Szabina es Julia írta...

Sziasztok!
De jo hallani feloletek.Na az egyik este jol eltuntel anya a csetrol a facebookon?
De sokat jartok jatszoterezni annak orulok mi is mennenk ha lenne ahova.De erre fele nincs jatszoter.Ramika igazi ugyes lany hogy nem keri a cmijat es bztos ugyes lesz az ejjeli pelus nelkuliseggel is.-Orulok hogy vegre megy a mosogeped de melyik az uj vagy a regi?
pusizka