2010. december 20., hétfő

Dettus lázas, fogak

Sajnos Dettike a hétvégén lázas volt, de éjjel már 39 fokos volt a láza. Fél háromkor ébredtünk, adtam neki kúpot, de csak 4 óra környékén aludt mélyebben. Addigra már bőven lement a láza, de én nem tudtam aludni. Ramika jött közénk, és mindig kitúrt a helyemről. De egyszer őt is átvittem az ágyába. Mikor lesz már olyan, hogy már végre a saját ágyában alszik el, és ott is ébred fel?

Tominak mondtam éjjel, hogy reggel egyből megyünk a gyerekorvoshoz. Öltözés előtt azért még megmértük a Detti lázát, csak hőemelkedése volt, így kapott nurofent. A 8:40-es busszal mentünk be a városba és 8:45-kor ment Deákvárra busz, majd nem lekéstük, de rendes volt a sofőr, mert megállt. Ramika itthon maradt az apukájával. A rendelőben nem voltak sokan,és hál isten időpontosak sem voltak, csak ketten, így utána már mehettünk is a Dettussal be. Meghallgatta a mellkasát és a hátát, de ott minden rendben volt vele, így belenézett a szájába, és (szégyen ide-oda) akkor derült ki, hogy két foga is kibújt neki, és piros a torka. Sajnos Detti nem engedi egyáltalán hogy belenézzek a szájába, így sajnos most derült ki hogy hány foga is van neki.

Majd mehettünk is,írt egy pár gyógyszert, de azok még vannak, így nem kellett kiváltani. Sajna a buszra még 20 percet kellett várni, de időközben Dettus elaludt, meg a nagybátyám barátnőjével beszélgettem és így elment az idő. Bent a városban vettem még kaját, mert éhesek voltunk a Dettussal, és már mentünk is a buszunkhoz. Itthon még beugrottunk a boltba és már mentünk is haza. Itthon már a levest apjuk feltette, meg még tésztát kellett kifőznöm a pörkölthöz és már ehettek is a lányok. Dettus most nem evett sokat, gondolom mert előtte jól bekajált.
Ramika is ehetett volna jobban, de most már alszanak mind a ketten. Tomi meg elment délutánra dolgozni.

Ramika egy dumagyáros, mert egész nap megállás nélkül csak dumál. Még mindig nagyon sok hisztije van, de már volt egy nap amikor nem volt rossz. Ma délelőtt sem volt rossz, így hoznom kellett neki kindertojást. Utána meg elfelejtett jó kislány lenni,mert nagyon rossz volt. Nem segített pakolni sem, ellenkezett, vissza szólt.
Reméljük,hogy kinövi és hamarosan ügyesedik már.

1 megjegyzés:

Izabella:-Szabina es Julia írta...

Nahat ez is van,par foggal gazdagabb a csajszi van ilyen.Nalunk is sokszor volt hogy a foga miatt volt lazas valamelyik de inkabb a Julia.De igy legalabb megnyugodtal hogy orvos is latta.Jobb ez igy,Ramika majd csak kinovi remelem,nalunk is ilyen volt a Szabina most meg tevezni is lehet tolluk.puszika