2010. december 12., vasárnap

Pest, ajándékok, Ramika első pelus nélküli éjszakája

Meg volt kedden Dettussal a kontroll Pesten, egy kicsit a menéssel le van maradva, de úgy semmi gond vele hál isten. Méretei egy 1 évesnek megfelelő.
9200 gramm, és 74 cm. Siettünk is haza, mert Tominak bekellett menni dolgozni. Mi Dettussal egy picit pihentünk, majd egy félrenyelés végett egy picit hányt is csibém, de utána semmi baja nem volt. Vége lett a filmemnek, és irány fa etetőszék keresésbe.
Csizmás Kandúrban nem volt, de ha már ott voltam vettem Dettusnak egy rózsaszín kantáros bélelt nadrágot, Raminak egy bordó ruhát, amit karácsonyra kapnak meg. Majd két bababoltban voltam még, de majdnem 8000 Ft-ba kerültek, meg nem is volt készleten, így nem vettem. Végül a 3. bababoltban itt a Földváry téren a csávónál vettem 6500 Ft-t. Ráadásul rózsaszín a párnája is:)
Mire az haza cipeltem,mert ugye toltam a Dettust, cipeltem az etetőszéket. Volt súlya.
Este pancsi, vacsi és már aludt is. Ramika időközben anyuéknál volt, így nem unatkozott.

Szerdán reggel nagyon ügyesen elmosogattam, kitakarítottam, (azóta is rend van nálunk, ami nagyon ritka, szégyellem is emiatt magam, de ez van) porszívóztam, és akkor jöttek anyumék, amikor a Dettust öltöztettem át. Ramika méretei: 13 kg és 95 cm.
Ramika nagyon sokat hisztizik, és főleg alvásoknál. Már attól félek, hogy mikor jön át a szomszéd asszony, hogy mit csinálok én a lányokkal. Ramika minden szeretne, de én nem adok neki, mert Dettusra is kell gondolni. Legyen ez játék, vagy étel, édesség.
Csütörtök és péntek már nem is tudom mi volt.

Tegnap délelőtt elkezdett esni a hó, majd 11-kor ebéd a lányoknak, hogy délután időben letudjam őket tenni aludni. Dettus már délben aludt is, de Ramika nem volt hajlandó. Megnéztünk egy filmet, és 15 óra környékén elmentünk egy kicsit sétálni. Meg persze kellett venni Raminak ropit. Időközben Dettus elaludt, de ahogy levetkőztettem és betettem az ágyába felébredt. Nagyon szépen játszottak a lányok. Este pancsi, vacsi, majd 19 órakor Tomi jött haza. Ugye, tegnap munkanap volt, így délutánra kellett menni neki.
Ramira csak akkor adunk pelust, ha már elaludt, mert nincs kedvünk a pisijében feküdni, ha közénk jönne. Viszont tegnap este elfelejtettem ráadni pelust.

Ma reggel szól Ramcsi, hogy kell pisilni, én meg mondtam neki, hogy pisilj a pelusodba, de ő mondta, hogy nincs is rajta pelus. Nagyon meglepődtünk az apjával, és tényleg, meg is néztem, hogy nem vizes-e valahol, de minden száraz volt.
Öltöztünk, majd mentünk is a buszhoz, mentünk ki anyámékhoz.
A városban persze megint olyan busz volt, amin össze kellett volna csukni a kocsikat, de én nem tettem meg, mert akkor összepiszkolódott volna a kocsi. De mivel elég keskeny a babakocsi, így simán hátrébb tudtunk menni. És nem is piszkáltak ez miatt az emberek.
Anyuéknál jól elvoltak a lányok, délben aludtak is a Detti meg a keresztfiam, mert hugom is jött velünk a busszal, csak Ramika nem aludt. De nem hisztizett, jó kislány volt. Az öltözésnél volt gond.
Bátyám jött velünk haza, mert ő hozta a szánkót, elkértem apuéktól. De már délután mikor jöttünk semmi hó nem volt, így nagyon szomorú is lettem.
Pancsiztak, vacsiztak és már alszanak is a lányok.

3 megjegyzés:

Izabella:-Szabina es Julia írta...

De jo hogy ilyen ugyes a Rami,nahat hogy elfelejtettek pelust tenni ejjelre ra na ez erdekes es szarazon kellt fol aranyos lehettet,ahogy szolt hogy nincs pelusa.Dettike sulya meg nagyon jo,majd csak utoleri magat,ne aggodj anya nalunk SZabina sem akart meni 14 honaposan indult meg mert maszott,majd csak Detti is megindul.SZep kis ajandekokat vettel nekik,biztosan klasz kis uloszek.Majd jokat fog ulni benne a Dettus.puszika

Izabella:-Szabina es Julia írta...

Van egy kis versenyunk a blogunkban ha van kedvetek vegyetek reszt rajta csak tippelni kell

Izabella:-Szabina es Julia írta...

Eredmeny hirdetes megtortent