2011. február 25., péntek

Gyógyulgatunk

Szombaton Ramival ügyeletre kellett menni, mert akkor már 4 napja lázas volt, de napközben vagy éjjel egyszer. Jól meg is járattak minket. A buszmegállónál elkaptam az ügyeletes orvost, hogy megkérdezzem tőle, hogy a sürgősségire menjünk, vagy a gyerekosztályra. Közölte, hogy a gyerekosztályra. Szépen fel is mentünk, ahol a dokinéni közölte, az sztk-ba kell menni, mert ott van 14 óráig ott van szakrendelés. Felmegyünk,majd közlik, hogy a sürgősségin kell bejelentkezni. Úgy hogy lesem vetkőztünk, mentünk is bejelentkezni, majd vissza fel a szakrendelésre. Ott vagy fél órát vártunk, és amikor bementünk Ramika meglátott egy pár játékot és játszott volna is velük, de az aszisztens olyan csúnyán rászólt,hogy Ramika nem is szólt senkihez. Nagyon beszóltam volna nekik. Majd kiderült, hogy egy kicsit piros még a torka és a tüdeje felett hallott még egy kis zörejt. Írt gyógyszert. Itthon gyorsan ebédeltünk, majd alvás, Tomi meg kiváltotta a gyógyszert addig.

Szerdán pedig Dettussal kellett menni orvoshoz,mert csúnyábban köhögött, jobban is folyt az orra és még lázas is volt. Megvizsgálta a doki néni, majd közölte, hogy még két napig tart a láz, és vagy 10 napig köhögni fog. Írt gyógyszert, de nem váltottam ki, mert még volt itthon. Megkönnyebbülés volt, mert már egy csomót költöttünk gyógyszerekre. Ebben a hónapban, már a 2. nurofen szuszpenziót vettem. De ha kellett akkor kellett.

A mai napra már jobban vannak a lányok, főleg Ramika aki már újra kezdi a hisztit. Jövő héten megyek az oviba, hogy megkérdezzem, mikor kezdhet és melyik csoportba Rami. Munka helyemre is bekell menni, az adót megcsináltatni.

Képeket is csinálok már a lányokról, csak így betegen nem nagyon tudtam. Dettus nagyon szépen totyog, de beszélni vagy szavakat mondani még nem mond. Bár tanítjuk az apa szóra, de inkább a kaka szót mondta:)

Sajnos ki nem nagyon tudunk menni, mert iszonyatos hideg van, és a hó is szállingózik, most per pillanat is. Jöhetne már a jó idő!!!!


Van egy szomorú dolog is. Sajnos anyumat műteni kell a mellével, mert amikor volt vizsgálaton vettek tőle szövetet és kiderült, hogy daganat. De állítólag kicsi, és hogy nem lesz baja. Nagyon remélem, hogy nem lesz, mert azt nem bírnám ki. Nagyon szeretem őt, és a gyerekek is, főleg Ramika. Szorítsatok, hogy minden rendben legyen.

1 megjegyzés:

Izabella:-Szabina es Julia írta...

Ti aztan nagyon sokszor vagytok betegek,Remelem haar meggyogyultok es rendbe josztok.Ramika mar megy is oviba?De jo.Kivancsi vagyok nagyon hogyan fog viselkedni,hogyan fog beszokni,talan akkor sokkal konnyebb lesz neked is delelott egyedul Dettusal mig a Rami oviba lesz.A dokinal jol megjaratak titeket.Anyudnak meg szoritunk es biz benne hogy jol lesz es semmi baj nem lesz.puszika es kitartas