2011. március 1., kedd

Meggyógyultunk és óvoda

Na végre mi felnőttek és Ramika is meggyógyult, Dettus köhög még egy kicsikét, és az orra is folyik még. De már nem vészes.

Sajnos Tomi itthon lesz a lábával betegállományba, mert vasárnap foci közben meghúzódott az ínszalagja. Anyut április 6-án műtik:( Szegényke kicsit maga alatt van, de próbálom őt nyugtatgatni.

Ma voltam a lányokkal a melóhelyemen, bevittem a könyvelőnek az adópapírokat. Kb. 10 perc után jön a kisfőnök és szépen kitessékelt a csajoktól, mondván feltartom őket. Csak azt nem értem, hogy ezt pár hónappal ezelőtt miért nem tudta megcsinálni, mert eddig nem volt ebből probléma. Tudom, hogy igaza volt neki, de azért rosszul esett. Mert nem minden nap járok be, hanem fél évente egyszer. Mindegy, nem is foglalkozom ezzel.
Haza jöttünk, itthon már apa főzte a krumplit és sütötte a hurkát, kolbászt :D Én meg gondoltam egyet, felöltöztem és átmentem az óvodába, hogy meg érdeklődjem, Ramika mikor kezdhet. Hát április 4-i héten, (amikor anyut is műteni fogják) vihetem szoktatni. Zsák nem kell, mert szekrényük van, így csak váltóruhát és benti cipőt kell vegyek és vigyek Raminak.

Pénteken anyuék viszik el a lányokat magukhoz.

Hét végén paradicsom levest és rizses húst főztem.
Ramika megéhezett és kért levest; ANYA! HOZOL NEKEM PAPRIKÁS LEVEST?
Hát szét röhögtem az agyam:D

3 megjegyzés:

Izabella:-Szabina es Julia írta...

Nagyon jo Ramika mondasa,mar mehet oviba mindjart de jo,nalatok meg az oviban is van beszoktatas,nalunk nincs elso nap oda viszuk reggel rendesen es atoltoztessuk majd johettunk el,es kesz.Ott orditnak de akkor sem maradhattunk.Ramika biztosan szeretni fogja es hamar beszokik,a parodnak meg gyogyulast a labanak,anyudnak meg sok sok erot kivanok a mutethez.puszika

Anya, Apa és Bogi baba írta...

hali!
örülök, h jól vagytok.
melyik oviba megy Rami?
pusssz

Izabella:-Szabina es Julia írta...

Boldog nonapot!